Keszthely élménylánccá szeretné összekötni régi és újonnan ültetett fasorait. A Fasorok városa projektről és az újabb, történelmi léptékű turisztikai fejlesztésekről is hallhattunk a nyugat-balatoni városba szervezett sajtóúton, miközben bejártuk az egykori Festetics-birtokot.
Az újságíró-csapatot Manninger Jenő polgármester fogadta, aki beszámolt a legújabb turisztikai fejlesztési tervekről.
Történelmi léptékű fejlesztéseket terveznek
A polgármestertől megtudtuk, hogy a beruházásokra 8,7 milliárd forint áll a város rendelkezésére, ebből mintegy 1,5 milliárdot szánnak a projekt első ütemére. Jelenleg a fejlesztési tervek engedélyeztetése zajlik, és a polgármester szerint az első beruházások akár már 2025-ben elindulhatnak.
A nyaralók és a helyi lakosok számára egyaránt jó hír, hogy bővül majd a keszthelyi strand területe. Nagyrészt zöldterület marad, azonban új korzót és tavasztól őszig, két oldalról elérhető vendéglátóipari egységeket építenek a Balaton-partra. A sétány mellett kerékpárút vezet majd, és a tervek között szerepel egy szökőkút kialakítása is. Emellett egy új, nagyobb parkolót létesítenének egy barnamezős területen, amely jelenleg a MÁV-hoz tartozik. A mobilcella-adatok alapján tudják, hogy – a Festetics-kastély és a Balaton mellett – a piac az egyik legnépszerűbb attrakciója a városnak, így szeretnék ezt is átalakítani, parkolóházzal kiegészíteni a jövőben.
Ahhoz, hogy Keszthely konferenciákat is vendégül tudjon látni, tervbe vették a színház bővítését, amely jelenleg 500 főt képes befogadni, azonban nincs megfelelő fogadótere. Az épület belső udvarának lefedésével további 500 fővel nő a kapacitás, ezzel is bővítve Keszthely turisztikai kínálatát.
![]() |
| A város nagyfesztiválja is hozzájárulnak a látogatószám növekedéséhez |
| Fotó: keszthely.hu |
A szállodai beruházások, folyamatos turisztikai fejlesztések eredménye már megmutatkozik a látogatószám-növekedésben – mutatott rá a polgármester. 2023-ban több mint 300 ezer vendégéjszakát regisztráltak a városban, ami 40 százalékos növekedést jelent. Az idegenforgalmiadó-bevételük 70 százalékkal nőtt. A város nagyfesztiváljai is hozzájárulnak a látogatószám növekedéséhez, mint például a Helikoni Ünnepségek és a KeszthelyFest.
A 2024-es számok is ígéretesek, az első negyedévben két és félszeres vendégéjszakaszám-növekedést mértek Keszthelyen, és az előfoglalások is rendkívül kedvezően alakulnak. A tapasztalatok szerint a vendégek egyharmada külföldi, nagyjából fele Németországból érkezik, emellett cseh, lengyel, osztrák és szlovák vendégek is szép számban érkeznek.A város szálláshelyei jelenleg mintegy 6000 férőhelyet kínálnak, ennek körülbelül a fele korábban csak a főszezonban volt elérhető, azonban mostanra a nagyobb szállodák biztos bázist adnak, egész évben nyitva tartanak, munkahelyet biztosítanak a keszthelyieknek és erősítik a város többnapos desztinációként történő pozicionálását is – hangsúlyozta Manninger Jenő.
Beszélt arról is, hogy a helyi turisztikai szereplők egy turisztikai kerekasztal létrehozásával erősítik Keszthely turizmusát, s a jövőben közös kampányok, programok kialakítását is tervezik.
Megújult a város honlapja, a keszthely.hu is, ahol a magyar és külföldi vendégek naprakész információkat kaphatnak a városról.
Fasori séták, rendhagyó biológiaórák
Manninger Jenő volt az is, aki a Fasorok városa programsorozatot elindította. Az ikonikus Fenyves allé, a védett vadgesztenyesor, a sétálóutca gömbkőrisei nemcsak természeti kincsek, hanem találkozási pontok és turisztikai attrakciók is. A faültetési program keretében közel 300 új fával gyarapodott Keszthely, tavasszal pedig vezetett sétákkal, rendhagyó biológiaórákkal népszerűsítették ezeket.
![]() |
| Manninger Jenő polgármester (középen) beszámolt a Fasorok városa programról |
| Fotó: turizmus.com |
Élményláncként szeretnék összekötni a fasorokat, illetve további tematikus programok, vezetett városismereti séták és kerékpártúrák révén megismertetni őket a keszthelyiekkel és az oda látogatókkal. A programba a fiatalokat is bevonták, tavasszal rendhagyó tanórák során a diákok szakemberek kalauzolásával ismerkedhettek meg egy-egy keszthelyi múzeummal, a város egyedi természeti és kulturális értékeivel – a fasorok mentén.
Bejártuk a Festetics-birtokot
A Festeticsek főúri életvitelét a keszthelyi kastély tárja elénk, de a család jelentőségéről, gazdálkodásáról akkor kapunk teljes képet, ha felkeressük a hajdani birtokaikat is.
A keszthelyi Georgikon Majorban 2013-ban létrehozott Élménygazdaság emléket állít az itt folytatott mezőgazdasági tevékenységnek, bemutatja a régi szőlő- és gyümölcsfajtákat, a jellemző szántóföldi, konyhakerti és fűszernövényeket, valamint több őshonos haszonállatfajtát. A majortörténeti kiállítóhelyen régi állattenyésztési és földművelési eszközöket, kovácsműhelyt és bognárműhelyt is megtekinthetünk.
![]() |
| Georgikon Major |
| Fotó: keszthely.hu |
A Festetics-birtokon született 1828-ban és élt gyermekkorában Szendrey Júlia, aki – mint helyi kísérőnk kiemelte – maga is kiváló költő volt, a magyar irodalomtudományban azonban neve leginkább Petőfi Sándor feleségeként maradt fent. Szülőháza a régi Újmajorban, a ma már Szendrey-telepként ismert részen található, édesapja ugyanis a Festetics-uradalom tiszttartója volt.
![]() |
| Szendrey Júlia-emlékek |
| Fotó: turizmus.com |
A területet a MATE Georgikon Campusa kezeli, 2009-ben a Petőfi Irodalmi Múzeummal karöltve újították fel és rendezték be múzeumnak a házat. Az emlékszobában Szendrey Júliával kapcsolatos relikviákat, levelek másolatait, könyveket is megtekinthetünk.
A Fasorok városa programhoz méltó módon, Magyarország leghosszabb és legidősebb kettős feketefenyő-fasorán keresztül érkeztünk meg a Fenékpusztai Majorságba. A 6 kilométer hosszú Fenyves allé kötötte össze az évtizedek során kiépült birtokrészeket, a feketefenyők között pedig szívesen kocsikázott egykor a hercegi pár is.
![]() |
| Fenyves-allé |
| Fotó: keszthely.hu |
A Fenékpusztai Majorság mára újra egykori szépségében látogatható, a kiskastélyban kiállítást rendeztek be, a borjú- és gulyaistállók területén lovasmúzeum jött létre, míg a kancaistállóban többfunkciós közösségi teret alakítottak ki, ahol interaktív módon a lóversenyzés is kipróbálható.
![]() |
| A fenékpusztai kiskastély |
| Fotó: keszthely.hu |
Új szállodaként országos közönségdíj
A sajtóút résztvevőit a Sirius Hotel szállásolta el. A szállodabejáráson Bihari Dávid igazgató elmondta, hogy a hotel három évig tartó tervezési és építési munkálatokat követően 2023. május 1-jén nyitott meg, az Adventor Hotels harmadik tagjaként. A Balaton-parti szállodában 120 szoba, 8 lakosztály, 1500 négyzetméteres spa- és wellnessrészleg, étterem, bárok és 113 négyzetméteres konferenciaterem várja a vendégeket. A nyári szezonban, május 15-től egészen szeptember 15-ig saját stéget használhatnak a vendégek.
![]() |
| A Sirius Hotel szobáiból és étterméből nagyszerű panoráma nyílik a Balatonra |
| Fotó: sirius.adventorhotels.hu |
Az épület tervezésénél a természeti értékek megőrzésére is figyeltek: a 11 ezer négyzetméter alapterületű hotelhez 14 500 négyzetméter zöldterület tartozik, és a kertben összesen 28 ezer virágot, cserjét, évelő fát ültettek. A természetközeliség a belső terekben is megjelenik, fő motívum a víz, és a kék színek dominálnak a szobákban is. Fontos még az egészségtudatosság, a sport is a szálloda életében, a vendégek aktív kikapcsolódásához SUP, kajak-kenu, bicikli is bérelhető. Emellett bor- és csokoládékóstolóval, koncertekkel, szaunaszeánszokkal is várják őket a szezonban és azon kívül is.
Az egy éve piacra lépett szálloda az Év Hotele közönségszavazáson máris két díjat zsebelt be: területi (Balaton) és országos szinten is a legjobbnak választották.
Míg a tavalyi évben zömében magyar vendégeket fogadtak, idén már kezd a külföldi marketingtevékenységük is beérni és egyre több osztrák, cseh és szlovák turistát látnak vendégül. A magas előfoglaltság alapján az a célt tűzték ki maguk elé, hogy 80-90 százalékos telítettséggel működjenek majd a főszezonban.








