A Dining Guide szeptember 21-én, hétfő este hirdette ki a hazai gasztronómia idei kiválóságait a Dining Guide Év Étterme Gálán. Az est legnagyobb sikere a Stand Restauranthoz kötődik, az Év Étterme díj mellett a Hungarian Restaurant Best of the Best címet is elnyerte. A Master Good Év Étterme díj odaítélésében a Stand új működési felállása is szerepet kapott. Az étterem Szulló Szabina távollétében, 2025 októbere óta megváltozott szakmai felállásban működik Széll Tamás és Benjamin Morris head chef vezetésével.
„A Dining Guide története huszonhat évvel ezelőtt kezdődött, az első Év Étterme díjat pedig 2005-ben adtuk át a Fausto’snak. Az ikonikus étterem több mint két évtizeddel később is meghatározó szereplője a hazai gasztronómiának. Ez jól mutatja azt is, hogy számunkra az igazán nagy éttermi teljesítmény nem egyetlen sikeres évről szól, hanem a minőség hosszú távú, következetes képviseletéről" – mondta Herczeg Zoltán, a Dining Guide felelős kiadója és a szakmai zsűri vezetője az eseményen.
Hangsúlyozta: több mint két évtized alatt nemcsak a magyar gasztronómia változott óriásit, hanem felnőtt egy olyan közönség is, amely tudatosan választ éttermet, figyel a minőségre és megalapozott ajánlásokat keres. A Dining Guide értékelési rendszere a Michelin által is alkalmazott szakmai alapelvekre épül, de ezt a magyar vendéglátás több évtizedes, mélyreható ismeretével ötvözi.

"Ez azért fontos, mert nem egyszerűen egy adott este teljesítményét keressük, hanem egy étterem karakterét, fejlődését és hosszabb távon nyújtott teljesítményét is értékeljük. Idén közel ötszáz vendéglátóhelyet látogattunk meg azért, hogy a 2026-os kalauz valóban pontos képet adjon a hazai gasztronómia jelenlegi állapotáról” – tette hozzá.
Az értékelést és a rangsorolást a Dining Guide önállóan végzi. A kalauz szakmai munkáját tanácsadóként Fausto Arrighi, a Michelin Guide legendás egykori igazgatója is segíti, aki immár kilenc éve működik közre a kiadvány készítésében.
A Dining Guide TOP100 Étteremkalauz 2026-os kiadásában 180 étterem mellett közel 70 alternatív vendéglátóhely szerepel.
Az étteremkalauz immár több mint két évtizede követi és értékeli a hazai vendéglátás alakulását. A folyamatosan változó gasztronómiai színtér új éttermekkel, séfváltásokkal és megújuló koncepciókkal formálódik évről évre, a kalauz pedig ezekre a változásokra reflektálva mutatja be a magyar vendéglátás aktuális élvonalát – tájékoztattak.
A 2026-os Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gála díjazottjai:
Dining Guide - Master Good Év Étterme Díj: Stand Restaurant
Különdíjak:
• Dining Guide Restaurant Best Of The Best: Stand Restaurant
• Dining Guide - Torter Az Év Ígéretes Étterme: Cova Budapest
• Dining Guide Az Év Innovatív Konyhája: Alkimista Kulináris Műhely
• Dining Guide - VLM Az Év Séfje: Tatai Márton, Hoppá! Bistro
• Dining Guide - Debic Az Év Ifjú Séf Tehetsége: Berecz Ádám, Sulyom Tájétterem
• Dining Guide - Gosset Az Év Sommelier-je: Juhász Krisztián, Borkonyha és Textúra
• Dining Guide - Kaviari Az Év Szervizembere: Király Zsolt, Rumour By Rácz Jenő
• Dining Guide - Dallagiovanna Az Év Pizzája: Anyukám Mondta

TOP10+2 Étterem:
• Stand Restaurant
• Rumour By Rácz Jenő
• Pajta
• 42 Restaurant & Bar
• SALT Budapest
• Babel Budapest
• Essência Restaurant Tiago & Éva
• Sauska Padi
• Borkonyha
• Sauska 48 Villány
• Arany Kaviár
• Spago Budapest By Wolfgang Puck
KAPCSOLÓDÓ
Kettős présben a hazai éttermek: kevés a fizetőképes vendég, magasak az adók
A magyar vendéglátás problémái egyszerre kapcsolódnak a háztartások anyagi helyzetéhez és a fogyasztói szokások változásához – szögezték le szakértők.
