Kétezer fős kongresszusi helyszín épül Budapesten
Forrás: turizmus.com
2019. március 08. 14:40
A Finta Stúdió tervei alapján így megújuló „C” pavilon pedig alkalmas lesz arra is, hogy az adott rendezvényhez szekciótermeket és kiállítási területet is biztosítson.
![]() |
A Finta Stúdió látványtervén a felújított és átépített „C” pavilon tetőteraszán kávészünetet tartanak a kongresszusi résztvevők |
Fotó: Finta Studió |
A Hungexpo új kongresszusi kapacitása nem váltja ki a régóta várt, 4-5 ezer fős, új, kongresszusi központot, de, annak még bizonytalan dátumú elkészültéig jelentősen javítja majd a főváros esélyeit olyan kongresszusok megszerzésére, amelyeket ma nem tud fogadni Budapest.
A „C” átépítésével egy időben felújítják valamennyi pavilont, illetve, felépítenek két új kiállítási csarnokot, s létrehoznak egy új fogadóépületet a jelenlegi „I”-es és a mellette álló „K” helyére. Ez utóbbival teremtenek méltó körülményeket mind a kiállítók, mind az eseményeken résztvevők regisztrációjához.
![]() |
Az újjáépítés után két új csarnok (a „D1” a mai 25-ös pavilon helyén, a „D2” a korábbi 16-17-18-as pavilonok helyén) valamint egy új fogadóépület (az „F1” a mai I-es fogadóépület és a „K” helyén) várja majd a kongresszusok és kiállítások résztvevőit. A „C” pavilon pedig nem csak megújul, hanem egy 2.000 személyes konferenciatermet is kap az emeletére. |
Fotó: Hungexpo / turizmus.com |
A nagyszabású fejlesztésről először február végén, a MaReSz Event Touch rendezvényén beszélt Ganczer Gábor a Hungexpo vezérigazgatója, a rendezvényszervezői szervezet elnöke. A szakembert véletlenül sem lehet részrehajlással illetni, hiszen, a turisztikai szakmai szervezetek tárgyalódelegációjának vezetőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett abban is, hogy jogerős építési engedélyig jutott a Müpa mellé megálmodott, új, nagy befogadóképességű budapesti kongresszusi központ is.
A Hungexpo tehát, a tervek szerint két éven belül professzionális helyszíne lehet több ezer fős kongresszusoknak. Emlékeztetőül: az ingatlan 2016 ősze óta ismét állami tulajdonban van, a francia érdekeltségű Hungexpo pedig hosszú távon bérli és üzemelteti azt, 2021-től, remélhetően megújult infrastruktúrával.