Beszállnának a Barlangfürdő újranyitásába a miskolci vállalkozások

Forrás: turizmus.com

 2022. október 19. 19:34

A miskolctapolcai Barlangfürdő legalább részleges újranyitása közös érdeke a városnak és szolgáltatóknak is – derült ki azon a fórumon, amelyet Miskolc önkormányzata nevében hívott össze Veres Pál polgármester.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a miskolci turisztikai szolgáltatók nem értik, miért kellett egyeztetés nélkül minden fürdőt bezárni a városban a negatív következmények figyelembevétele nélkül. Különösen a Barlangfürdő október 10-től határozatlan időre elrendelt bezárást fájlalják, amely a város kiemelt turisztikai vonzereje és amelytől számos helyi vállalkozás üzleti sikeressége, sőt fennmaradása függ.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) közreműködésével létrejött hétfő délutáni egyeztetésen a Miskolc Holding Zrt. szakemberei és a miskolctapolcai turisztikai vállalkozások képviselői közösen keresték a megoldást arra, hogyan működhetne ebben a válságos helyzetben is tovább Miskolc nemzetközileg is ismert fürdője – számol be róla a Minap.hu.

A fórumon résztvevő Szopkó Tibor alpolgármester elmondta, a drasztikus lépéseket a gyorsan növekvő veszteségek indokolták, amelyeket azonnal csökkenteni kellett. Az viszont hangsúlyozta, hogy „az önkormányzat nyitott a megvalósítható javaslatokra.”

A szolgáltatók nevében többen között felszólaló Szendrei Mihály, az Aranykorona Történelmi Étterem-Hotel és Látványpince tulajdonosa, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke úgy fogalmazott:

„Ha a Barlangfürdő nem működik, az sok helyi vállalkozásnak katasztrófa! Üzleti és marketing szempontból is többet visz, mint amennyit az elérhető megtakarítás hozna. Kalkulációnk szerint az utolsó három hónapban a veszteségünk akár 470 millió forint is lehet. Álláspontunk szerint nincs olyan veszteség, amely indokolná ezt a teljes bezárást. A javaslatunk az, hogy nyissuk ki a Barlangfürdőt, legalább részlegesen, egyes energiaigényes szolgáltatások nélkül, vagy korlátozott nyitva tartással."

A Barlangfürdő legalább részleges újranyitását szeretnék a miskolci turisztikai vállalkozók

Fotó: facebook.com/pages/Miskolctapolca-Barlangfurdo

A vállalkozások jelezték, akár anyagi szerepvállalásra is készek a fürdő nyitvatartásáért, és számos javaslattal is szolgálnak az olcsóbb, hatékonyabb működtetés érdekében.

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy napokon belül döntés szülessen, mert minden késlekedés visszafordíthatatlan károkat okoz. A marketing szempontú károk, amelyeket a teljes bezárás bejelentésének negatív kommunikációja okozott, már most is jelentősek.

Az egyeztetés az önkormányzat és a vállalkozások között, valamint a részletek kidolgozása folytatódik.