Megújult a hajókikötő és környéke Kiskörén

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. június 18. 09:24

A kiskörei önkormányzat közel 250 millió forint pályázati támogatást nyert el a Tisza-tavi hajókikötő korszerűsítésére és bővítésére. Így százzal több férőhely várja a kikötőben a hajósokat.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert pályázati támogatás felhasználásával valósult meg a fejlesztés –tájékoztatta lapunkat Magyar Csilla, a Tisza-tó bölcsőjének nevezett kisváros polgármestere.

A megújult kikötő megkapta a működési engedélyt, így már várják a járműveikkel érkező hajósokat.

A projekt keretében parkolót építettek, megújították és egységesítették a stégeket, valamint amíg a vízszint engedte, a kikötő medrét ki is kotorták. A beruházás részeként új utat is kialakítottak, továbbá az eddigi 150-ről 250-re növelték a komfortos hajóférőhelyek számát a kikötőben.

A megújult kikötő Kiskörén

Fotó: turizmus.com / Mentusz Károly

Az elképzeléseknek megfelelően a kikötő melletti területen egy önálló lakóhajóbázist alakítanak ki, a Mahart Zrt. által meghirdetett projekt keretében.

Az önkormányzat arra törekszik, hogy a a településre érkező turisták igényeit minél jobban kielégítsék, ehhez pedig megfelelő környezetet és kiszolgálást teremtenek. Ezért egy építészetileg is vonzóbb kiszolgáló épületet hoztak létre, ahol kávézó is helyet kapott.

Új fejezet kezdődhet a kiskörei kikötő életében, amely minden bizonnyal jelentős hatással lesz a település turizmusára a következő időszakban. Olyan marketingtevékenységet is kezdenek, melynek eredményeként tovább növelhetik a kikötő iránt érdeklődők számát.

Új fogadóépületet is kapott a kikötő

Fotó: turizmus.com / Mentusz Károly

Kiskörén egyébként nemrég modernizálták a vasúti-közúti hidat, továbbá gazdag programajánlatokat állítottak össze az idei nyárra. A városban egyre több a kerékpáros turista is, akik a helyi nevezetességek közül főleg a hallépcsőt szeretnék megismerni.

A következő időszakban az önkormányzat tervei szerint megújul a szabadvizű strand is, amelyhez két forrással rendelkeznek. Az egyik a Magyar Turisztikai Ügynökség százmillió forintos pályázati támogatása, a másik pedig egy TOP-os forrás, amelynek keretében 189 millió forint pályázati támogatást nyertek el.

Ugyancsak a TOP program részeként egy sportcentrumot is létrehoznak –egyebek mellett – multifunkciós és műfüves pályával, fallabdával és konditeremmel. Ezeket a helyieken kívül a turisták is használhatják majd. De lesz inkubátorház is, amelyben közel háromszáz fős konferenciatermet is kialakítanak.