Régi-új elnök és lobbitémák a Magyar Fürdőszövetségnél

Szerző: Szebeni Zsolt

Forrás: turizmus.com

 2022. május 25. 14:41

Május 25-én elnöki beszámolóval és tisztújítással folytatódott a 30 éves Magyar Fürdőszövetség tavaszi közgyűlése a Balneo Hotel Zsóry konferenciatermében.

Elnöki beszámoló

Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke beszámolójában vázolta a fürdők nehéz helyzetét. A Covid-járvány első évében, 2020-ban 23 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma, s az ágazat azóta is létszámhiánnyal küzd, miközben bérfejlesztési kényszer is terheli a fürdőket.

Az elnök felsorolta a szövetség legfontosabb lobbitémáit:

  • a 37-es rendelet mielőbbi megjelenésének kérdését,
  • az NTAK adatszolgáltatás kezdő dátumának elhalasztását,
  • az áremelés tilalmának feloldását,
  • a gyógykezelések támogatásának emelését a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (korábban OEP) részéről, valamint
  • a szolgáltatásokat terhelő áfa csökkentését.

 

Az első háromra, amint arról beszámoltunk, tulajdonképpen megnyugtató választ adott a közgyűlés első napján Juhász Szabolcs, az MTÜ turizmus szakmai igazgatója.

A NEAK-támogatással kapcsolatban is tudott jó hírrel szolgálni az elnök. Az elmúlt évek határozott elutasításával ellentétben, az egészségügyi kormányzat nyitottnak látszik a tárgyalásra, s kért egy írásos, elemző anyagot, amelyet a szövetség vezetése az orvosi szakbizottság tagjaival közösen készít el a közeljövőben.

Kántás Zoltán elnöki beszámolója

Fotó: turizmus.com

Szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a fürdőket az energiaárak drasztikus emelkedése. A villamos energia ára ötszörösére, a földgázé pedig a duplájára emelkedett alig több mint egy év alatt. Ráadásul a szolgáltatók nem hajlandóak fix árakat adni, különösen nem hosszabb időszakra, inkább minden kockázatot a fürdőkre hárítanának.

Azt viszont jó hírként mondhatta el az elnök, hogy a fürdők hozzáférnek a TOP Plusz turisztikai fejlesztési pályázatokhoz, sőt, azon belül létezik egy kizárólag a gyógyfürdőknek kínált energetikai pályázat. Hamarosan megnyílik a GINOP Plusz pályázat is, amelyhez ugyancsak hozzáférhetnek a gyógyfürdők.

 

Tisztújítás – képekben

Kántás Zoltánt 8 hónappal ezelőtt, az elnöki ciklus töredékére választották meg Boros László Attila váratlan távozását követően. Most azonban újabb négyéves ciklusra választott elnököt, alelnököket, elnökségi tagokat és felügyelőbizottsági tagokat a közgyűlés.

Íme az eredmény, képekben.

A Magyar Fürdőszövetség régi-új elnöke és alelnökei:

Balról jobbra: Zámbori Péter (Bihar Termálliget, Berettyóújfalu) alelnök, Kántás Zoltán (Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő) elnök, Végh Andor (Lenti Gyógyfürdő) alelnök

Fotó: turizmus.com

A Magyar Fürdőszövetség elnökségi tagjai:

Balról jobbra: Szabó Éva (Barack Gyógy- és Élményfürdő, Tiszakécske), Holléry Tibor (Aquaticum Debrecen) és Knoll Rita (Hunguest Hotels Spa divízió)

Fotó: turizmus.com

A Magyar Fürdőszövetség felügyelőbizottsági tagjai:

Balról jobbra: Gera Krisztián (Ligetfürdő, Gyomaendrőd), Borosné Szűts Ildikó (Budapest Gyógyfürdői és Hévizei). valamint Kun Miklós (Gyulai Várfürdő)

Fotó: turizmus.com

A közgyűlés záróakkordjaként sor került még a minősítő szakbizottság tagjainak megválasztására. Azért csak erről az egy szakbizottságról döntöttek, mert a szövetség a következő hónapokban újrastrukturálja szakbizottságait, s az újak tagjait majd az őszi közgyűlés választja meg, viszont a folyamatos fürdőminősítések miatt a minősítő szakbizottságnak azonnal működnie kell.