Likviditási alap létrehozását kéri a kormánytól a Magyar Fürdőszövetség
Forrás: turizmus.com
2020. szeptember 28. 16:32
Azonnal kormányzati intézkedést kezdeményez a Magyar Fürdőszövetség a 18 ezer munkavállalót foglalkoztató és 95-100 milliárd forint közötti forgalmat generáló hazai fürdőágazat számára a koronavírus járvány okozta súlyos gazdasági helyzetben – írta az érdekképviselet a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
Indoklásuk szerint a hazai turizmus legmeghatározóbb mozgatórugói egyértelműen a hazai fürdők. A 15 leglátogatottabb desztináció között 13 fürdőváros található. A vendégéjszakák 71%-a olyan településen keletkezik, ahol turisztikailag releváns fürdő működik.
A vendégeket – néhány kivételes esettől eltekintve – alapvetően nem a szálláshelyek, hanem az adott desztináció kínálatában szereplő attrakciók motiválják az utazási döntéseikben. Ha az ország fürdőinek működése ellehetetlenül, azzal a vidékre irányuló belföldi turizmus is leáll – írták.
Az érdekképviselet tájékoztatása szerint a fürdők a tavaszi veszélyhelyzet idején felélték a végső tartalékaikat és csak kivételes esetben számíthatnak arra, hogy a tulajdonos önkormányzat pénzügyi segítséget tudna nyújtani nekik. Időközben arra kényszerültek a fürdők, hogy megkezdjék a létszámleépítéseket, ami első lépésben a meglévő munkavállalói állomány 10-30%-át érinti. Az ágazatban foglalkoztatott 18 ezer munkahelyből tehát már az ősszel 6 ezer munkahely megszűnése fenyeget – vetíti előre a szövetség.
Egy szeptember elején készült reprezentatív felmérés szerint külső likvid forrás bevonása nélkül a magyar fürdők több mint 76%-a nem képes eljutni a túlélést jelentő 2021. évi nyári főszezonig.
![]() |
A Széchenyi gyógyfürdőt is üzemeltető budapesti fürdővállalat pénteken már bejelentette a csoportos leépítést |
Fotó: 123rf.com |
A fürdők 2020-ban a bevételeik 40-70%-át biztosan elveszítik, és a szövetség által jelenleg ismert prognózisok ennek a trendnek a folytatódását vetítik előre 2021 első félévére is. A helyzet már olyan súlyos, hogy a fürdők működőképességének fenntartása csak azonnali, vissza nem térítendő likvid forrás bevonásával lehetséges – szögezte le az érdekképviselet.
A Magyar Fürdőszövetség számításai szerint az eddig kiesett és még kieső bevételek részbeni visszapótlása és a munkahelyek megtartása legalább 2021 nyaráig összességében 35 milliárd forint nagyságú likviditási alap vissza nem térítendő támogatás formájában történő biztosítását igényli.
A fürdőktől a 18 ezer munkavállaló foglalkoztatása révén az államháztartásba évente 28,3 milliárd Ft, az áfából további 15 milliárd Ft folyik be, így ennek a tisztán hazai gazdasági ágnak a megmentését 2020-21-ben biztosító likviditási alap – az érdekképviselet szerint – arányosnak tekinthető.
Hangsúlyozták: a tavasszal összeállított Fürdővédelmi Akcióterv középtávú javaslatcsomagjukat változatlanul fenntartják, most azonban azonnali ágazatmentő beavatkozásra van szükség.