Balaton: 18 uniós fejlesztés 2020 végéig

Forrás: MTI

 2019. augusztus 11. 19:48

A Balaton térségében 2020 végéig összesen 18 uniós fejlesztést hajtanak végre 20 milliárd forintból, közülük kiemelkedik a Balatonfüredet, Hévízt, Tihanyt és Badacsonyt érintő beruházás – mondta Guller Zoltán szombaton, Sümegen.

Az MTÜ vezérigazgatója azt is elmondta, hogy országszerte 700 panziót fejlesztenek majd, közülük 120 a Balaton közelében van. Emellett 10 szállodát újítanak fel, és 13 új szálloda is épül, valamint az összes balatoni csúszda megújul.

Az idén 15 település 30 szabadstrandja is megújul 3 milliárd forintból. Ezzel folytatódik a tavalyi fejlesztés, amely során 55 fizetős strandot újítottak fel, összesen 2 milliárd forintból – fűzte hozzá.

Guller Zoltán elmondása szerint a magyar turizmus átalakulóban van, hiszen jellemzően a korábbi évtizedekhez képest kevesebb, 3-4 éjszakát töltenek a vendégek egy-egy helyen. Viszont több helyre ellátogatnak, minél több élményt szeretnének átélni ez alatt az időszak alatt.

A Balaton térségében 2020 végéig összesen 18 uniós fejlesztést hajtanak végre

Fotó: pixabay

Az idei év első felében 773 ezer vendég 2,1 millió éjszakát töltött a Balaton térségében.

A balatoni vendégek háromnegyede belföldi, a külföldiek többségében Németországból, Oroszországból, Ausztriából érkeznek és folyamatosan nő a román, kínai, szlovák és holland vendégek száma – tájékoztatott az MTÜ vezérigazgatója.

Guller Zoltán kiemelte, hogy az uniós átlagot meghaladó, tíz százalékos növekedés várható az év végéig az idegenforgalomban, amely a gazdaság húzóágazata. Az év első hat hónapjában 9,3 százalékos növekedést tapasztaltak az ágazatban, az év végére ez elérheti a 10 százalékot.

Kapcsolódó cikkek