Prágában kezdett nemzetközi terjeszkedésbe a HotelPremio Group

Szerző: Szántó Zoltán

 2023. szeptember 15. 14:22

Látványos kulisszák között, a nyár közepén megnyitott W Hotel Budapestben rendezte meg ügyfélpartiját a cégeshelyszínek.hu, a HotelPremio csoport tagja.

Az ügynökség rendezvényére összegyűlt több mint 150 vendéget Kele Annamária, a szálloda értékesítési vezetője köszöntötte, aki röviden bemutatta az épület történetét. Elmondta, hogy Lechner Ödön tervei alapján 1886-ban, a szemközti Operaházzal párhuzamosan eredetileg luxusapartmanháznak épült az egykori Drechler-palota, később az épületben működött a balettintézet.

A szakember kiemelte, hogya W a Marriott-lánc luxus lifestyle brandje, amely még kevéssé ismert a magyar piacon, ez a márka első egysége Közép- és Kelet-Európában. A hotelben 151 szoba és 45 lakosztály található, ezen felül medence és kényeztető kezelések, konferenciaterem és lounge várja a vendégeket. A márkát erőteljes dizájnnarratíva és a vendégek számára kínált rengeteg program jellemzi. A nyáron megnyitott házban rendezték meg a Budapest Fashion Week több eseményét – amint arról egyik korábbi írásunkban is beszámoltunk.

A rövid bevezető után Tatár György, a cégeshelyszínek.hu alapítója köszöntötte a meghívottakat. Kiemelte, hogy a társaság tavaly piacvezető lett a hazai rendezvényszervezői piacon.

Tatár György köszönti az egybegyűlteket

Fotó: HotelPremio Group

„A történetünk pedig egy bukással kezdődött" – lepte meg a hallgatóságot a szakember. Felidézte, hogy eredetileg B2C online szállásfoglalási portálként kívántak piacvezető szerepre törni a szallodak.hu megvásárlása után, de mivel akkor vett repülőrajtot a szallas.hu, stratégiát kellett váltaniuk. Így jött a B2B-fókusz: cégek számára foglaltak szállodai szobákat.

A társaság ma már 2400 vállalati ügyféllel dolgozik, profilja is átalakult némiképp: nem a szobafoglalás, hanem a rendezvények állnak a középpontban. Tavaly összesen 1137 rendezvényt szerveztek.

Mivel több kisebb márka, például a rendezvényhelyszinek.hu és a konferenciahotelek.hu is hozzájuk tartozik, illetve szállodaüzemeltetési üzletáguk is van, úgy döntöttek, hogy a kommunikációban a jövőben egységesen elsősorban HotelPremio Group név alatt fognak megjelenni.

Tatár György röviden szólt a társaság működési modelljéről is. Ezen felül egykapus ügyfélszolgálatra számíthatnak náluk a megrendelők, és ezt a butikjelleget megtartják a jövőben is. Felhívta arra is a figyelmet, hogy élő kapcsolatban állnak a szállodákkal és a rendezvényhelyszínekkel, és alapvetően 48 órán belül megküldik az ajánlatokat a megrendelők felé.

A szakember szerint működési modelljük segítségével több mint 100 millió forintot tudtak megspórolni a megrendelők a tavalyi évben. Az ügyvezető végezetül felhívta a figyelmet az általuk üzemeltetett balatonfüredi Boutique Hotel Annuskára, majd a színpadra szólította és bemutatta kiemelt partnereikért felelős munkatársait: Kecskés Krisztinát, Kákonyi Lejlát, Ténta Anikót, Ajtai Dórát, Szőcs Vivient és Ábrahám Szabolcsot.

Több mint 150 partner vett részt a rendezvényen

Fotó: HotelPremio Group

Tatár György ezután elmondta, hogy új tulajdonostársa van Révész Róbert személyében, aki korábban közel 20 évig Turizmus.com kiadójánál dolgozott, és ott egyebek között ő indította el a turisztikai pr-tevékenységet. „Révész Róbert belépése alapozza meg a cégcsoport nemzetközi terjeszkedését" – emelte ki Tatár György. A jövőben az itthon megszokott szolgáltatásokat külföldön is nyújtják, a csapatépítő tréningektől kezdve az incentive programokon át a corporate szobafoglalásig.

„Regionális terjeszkedésbe kezdtünk, öt éven belül a térség fontosabb országaiban akvizíciók révén és leányvállalatok létrehozásával fogunk megjelenni. Csehországban egy helyi iparági szereplő felvásárlásával ez már megtörtént" – jelentette be Tatár György.

Révész Róbert hozzátette, hogy januártól prágai irodával is rendelkezik a cégük, ezen felül egy varsói iroda megnyitásában gondolkodnak, illetve a balkáni államok egyikében szeretnénk jelen lenni. A szakember felhívta a figyelmet, hogy elkezdték bővíteni a náluk foglalható kínálatot, a rendezvényhelyszínek mellett attrakciókkal és programokkal is várják a megrendelőket. Májusban elindult a micehungary.com oldaluk, amely a jelenleg elérhető legteljesebb magyarországi helyszínkínálat teszi foglalhatóvá például a nagy nemzetközi cégek külföldi leányvállalatai számára.

A beszédek után különleges koktélok, finom falatok és exkluzív kiscsoportos háznézés várta a vendégeket, akikről a ház elnöki lakosztályában Nánási Pál készített portréfotókat. Az est tombolahúzással zárult.