TOP50 – Szulló Szabina & Széll Tamás: Több évtizedes munkánk van a második Michelin-csillagban

Szerző: Lami Juli

Forrás: turizmus.com

 2023. március 15. 14:35

Kilencedszer mutatja be a Turizmus.com TOP50-es kiadványa a magyar turizmus meghatározó szereplőit. A Stand és a Stand25 tulajdonos séfjei közül Szulló Szabina negyedik, Széll Tamás ötödik alkalommal szerepel a kötetben.

Kiadványunk idei újítása, hogy tevékenységi kategóriánként csoportosítottuk az ágazat szereplőit. A befektetők, a szálloda- és az utazási piac szereplői után most a vendéglátókat vesszük sorra – a szerk.

*

„Éttermünk óriási mérföldkőhöz érkezett 2022 végén, amikor sikerült megszereznünk a második Michelin-csillagot. Több évtizedes munkánk van benne ebben az elismerésben, amely természetesen nemcsak nekünk, hanem csapatunk azon tagjainak is szól, akik hosszú évek óta, sőt, a kezdetektől velünk vannak. A két csillaggal a Stand Étterem egy olyan körbe került be, amelyben csak néhány száz étterem van benne a világon. Sokan kérdezik, mi fog most változni, mi a következő lépés az étterem számára. Az igazság az, hogy bár a két csillag valóban óriási elismerés, a mi filozófiánkon és az étterembe fektetett munkánkon nem változtat, hiszen ennek pont az a lényege, hogy az év minden napján a lehető legmagasabb színvonalat nyújtsuk, függetlenül a díjaktól és az elismerésektől. A foglalásokkal kapcsolatban eddig sem volt okunk a panaszra, a két csillaggal viszont természetesen még nagyobb az érdeklődés, még több a vendég a világ minden tájáról.

Széll Tamás és Szulló Szabina, a a Stand és a Stand25 tulajdonos séfjei

Fotó: Fekete Antonio – Designfood

2022 azonban nem csak ezért volt izgalmas és kihívásokkal teli számunkra. Tavaly márciusban a Budapesten megrendezett Bocuse d'Or Europe-on második helyezést elérő magyar csapat teljes egészében a mi éttermünkből került ki. A csapat élén sous chefünk, Dalnoki Bence szerepelt, az ő munkáját segítette commis-ként Nyikos Patrik, mi ketten pedig a coach, illetve a csapatelnök szerepét töltöttük be (Szulló Szabina a budapesti versenyen a csapatelnök, Széll Tamás a coach pozícióját töltötte be – a szerk.). Óriási öröm és büszkeség volt a dobogó második fokára felállni a magyar közönség előtt és ebből az előkelő pozícióból megkezdeni a felkészülést a január végi lyoni döntőre. Ez persze komoly kihívást jelentett az étterem mindennapjaiban, hiszen több kulcsemberünk is hosszú hónapokra »kiesett«, de a működésünkben ennek nem szabadott látszódnia. Büszkék vagyunk rá, hogy a Stand teljes csapata egyként dolgozott azon, hogy mind a Bocuse d'Orra való felkészülés, mind az immár két Michelin-csillagos étterem működése zökkenőmentes legyen.

Persze mi sem mehetünk el szó nélkül az energiaválság okozta kihívások mellett. Azonban szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert mind a Stand 25 Bisztróban, mind a Stand Étteremben már a kezdetektől a környezettudatosság jegyében alakítottuk ki a berendezést, és ennek előnyeit most többszörösen érezzük, hiszen ezek a rendszerek energiatakarékosak is.Bár 2022-ben nagyobb hangsúlyt kapott a Stand Étterem, nekünk ugyanúgy szívügyünk bisztrónk, a Stand25 is, amely immáron a Michelin ajánlott éttermek sorát gazdagítja Magyarországon. Küldetésünk minden évben ugyanaz: éttermeinkben a lehető legmagasabb szinten bemutatni a modern magyar gasztronómiát, annak szépségét és sokszínűségét, kiemelve a benne rejlő kifogyhatatlan lehetőségeket. 2023-ban ugyanezt folytatjuk, remélhetőleg egy olyan Bocuse d'Or csapat visszatérésével, amely Lyonban is megmutatja a világnak, hogy érdemes ránk odafigyelni, hogy Magyarországnak egyre stabilabb helye van a világ gasztrotérképén."

(Az írás „A turizmus 50 fontos szereplője & TOP 10 polgármester és fiatal 2022” című kiadványban jelent meg.)