Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezérigazgatója

Forrás: turizmus.com

 2020. január 28. 17:15

2020. február 1-jétől Szűts Ildikó váltja Szőke Lászlót a budapesti fürdővállalat élén. Az új vezérigazgató nyílt pályázaton nyerte el megbízatását – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Szűts Ildikó

Fotó: Youtube

Szűts Ildikó az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. Saját tanácsadó céget hozott létre, amely partnere volt számos nemzetközi nagyvállalatnak.

11 éven keresztül dolgozott vezető beosztásban a Magyar Postánál, amelynek 2008–2010 között a vezérigazgatója volt. 2010 és 2014 között az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója. 2007-től az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes docense. 2015-ig a Vodafone Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.

A szakember innovatív vezetői munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta, majd elnyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját. A Menedzserek Országos Szövetségében a felügyelőbizottság tagja – áll a közleményben.

 

Kilenc évig a fürdővállalat élén

A távozó vezérigazgató, Szőke László 2010-ben érkezett a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) élére.

Szőke László

Fotó: turizmus.com / Dombóvári Judit

Vezetése alatt a budapesti fürdővállalat a 2010-es 2,9 milliós fürdővendégszámot 2019-re 5 millióra tornászta fel, ezzel párhuzamosan – egy nagyszabású fejlesztési program megvalósítása mellett – stabilan nyereségessé tette a korábban veszteséges vállalatot. 2019-et várhatóan 18,5 milliárdos árbevétellel és 4,4 milliárd forintos üzemeltetési eredménnyel zárja a cég – nyilatkozta a turizmus.com-nak korábban a vezérigazgató.

Akkori tájékoztatása szerint a BGYH 2014 óta mintegy 20 milliárd forintot költött fejlesztésekre, sorra újultak meg fürdői, a legtöbb szezonális strandjukat egész éves üzemelésűvé alakították át. Ennek eredményeként jelenleg 11 állandó és 2 idényjellegű egység tartozik a fürdővállalathoz. A legutóbbi beruházások között volt a 2018 őszére megújult Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő, és a 2006 óta nem üzemelő pesterzsébeti jódos-sós fürdő tavaly nyári átadása teljes rekonstrukciója után.

Szőke László 2015-ben Pro Turismo-díjban részesült tevékenysége elismeréseként.