Csendben lesik a konkurensek a Wizz Air romániai menetelését

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2022. október 31. 11:17

Szakmai berkekben nyilvánvalóan már az előtt tudtak a román Blue Air közeledő csődjéről, hogy a légitársaság bejelentette volna működése szüneteltetését. A leghatározottabban a Wizz Air repült rá a piaci résre, a másik fő konkurens, a Ryanair még bizonytalannak tűnik.

A Wizz Air ebben az évben eddig körülbelül 300 új légikísérőt alkalmazott Romániában, október 28-án pedig egy hónapos toborzó kampányt indított, amelynek során láthatóan a Moldovához közeli régióra fókuszál. A beharangozott 17 toborzási nap közül kilencet az ország keleti megyéiben tartanak, ebből is ötöt északi városokban, valamint Románia egyik legszegényebb megyéjének központjában, Suceaván. Ami nem véletlen, hisz a régióban korábban erős Blue Air helyét azzal is elfoglalták, hogy augusztusban bázist nyitottak Suceaván két Airbus A321neo géppel, ezzel már 11 repülőtérről kínálva utazást Romániából. A korábban már meglévő iaşi bázisra pedig decemberben érkezik egy hasonló típusú új Airbus, amellyel három újabb légikikötő – Memmingen, Basel-Mulhouse és Koppenhága – lesz elérhető innen.

Suceava és Iaşi mellett a régióban Bákó és Botoşani a kampány kiszemelt városa, ezenkívül Bukarestben, Kolozsváron, Craiován, Nagyszebenben és Temesváron is lesz toborzás. A Moldovával határos országrész Románia legszegényebb régiója, a statisztikák szerint eddig innen távoztak a legtöbben külföldre dolgozni, akár szezonálisan is.

A Wizz Air egyébként szeptemberben a Blue Air korábbi, tapasztalattal rendelkező légikísérőinek átcsábítását is megcélozta. Mivel a cég korábban újabb gépekkel bővítette bukaresti bázisát, nem véletlen, hogy október 24-én a román fővárosban és vonzáskörzetében élő pilóták számára szervezett toborzást egy előkelő szállodában, ingyenes továbbképzési lehetőséget, vonzó bérezési struktúrát is kínálva.

A piaci szeletek megszerzése Romániában azonban nem jelent automatikus örömhullámot az utasok körében. A news.ro statisztikái szerint október 20–26. között a bukaresti Henri Coandă Repülőtéren 226 járatnál regisztráltak több mint 60 perces késést (indulás, érkezés), ebből 150 Wizz Air-, 32 Ryanair- és 14 Tarom-járat volt. Ugyanebben az időszakban hat járatot töröltek, ebből négy Wizz Airt, a kiesést műszaki okokkal és az olaszországi repülőtéri sztrájkokkal magyarázták.

A Wizz Airhez hasonló letámadást a Blue Air által hagyott piaci résre egyetlen más légitársaság sem indított. A Ryanair lett volna talán a másik, amely rendelkezik erre megfelelő potenciállal, de az ír fapados a jelek szerint egyelőre saját gondjaival van elfoglalva. Például azzal, hogy a Román Polgári Repülési Hatóság (AAC) megvonta a repülőgép-javítási, -karbantartási jogot az állami tulajdonú Romaerótól, amellyel a Ryanairnek 3 millió eurós szerződése volt. Úgy tudni, a Romaerótól sorra távoztak a jó szakemberek, bukták a Blue Air 1,2 millió euró értékű szerződését is, de a fő probléma az volt, hogy állítólag már képtelenség volt tisztességesen elvégezni a munkát az adott feltételek mellett. Maguk a cég alkalmazottai tájékoztatták arról az AAC-t, hogy attól tartanak, műszaki okok miatt valamilyen végzetes baleset történik az egyik géppel.

A Wizz Air augusztusban nyitott bázist a suceavai repülőtéren

Fotó: Facebook / Aeroportul Stefan cel Mare Suceava

A Ryanair október 28-án tartott toborzást Bukarestben, de csak karbantartó-javító szakemberek jelentkezését várták, akik majd a légitársaság skóciai, litvániai, lengyelországi, spanyolországi vagy németországi bázisain fognak dolgozni. Magyarán, egyelőre nem akarják erősíteni-bővíteni romániai jelenlétüket annak ellenére, hogy a román kormány – másokkal ellentétben – semmilyen plusz adót nem vetett ki a légitársaságokra.

A piaci rést megnyitó Blue Air idén szeptember elején előbb csak egy hétre függesztette fel járatait, majd hosszabbított október 10-ig, de ezt a határidőt sem tudták tartani, így közleményben tudatták: fogalmuk sincs, mikor indulhatnak újra a járatok. Magyarán, ez a csőd bejelentése volt, annyi kiskaput azonban hagytak maguknak, hogy a légitársaság jövője a külföldi befektetőkkel és a román állammal folyó tárgyalásoktól függ. Tény, meg nem nevezett külföldi befektetőket már hónapokkal ezelőtt belengettek, de a konkrét eredmények váratnak magukra. A leállás újabb meghosszabbítása 15 858 foglalást érintett, nem véletlen, hogy a Wizz Air azonnal lecsapott a cserbenhagyott utasokra és máris bejelentették, hogy a Blue Air utasai az eredeti foglalási kóddal válthatnak jegyet járataikra kedvező, 39,99 eurótól kezdődő árakon.

A hosszú évek óta veszteséges állami Tarom vezetőségének pedig vélhetően eszébe sem jutott, hogy profitálhatnak a Blue Air csődjéből. A cég 2022 első félévében 40 millió eurós veszteséget regisztrált, ami több, mint egy évvel korábban, miközben görgetnek maguk előtt egy körülbelül 510 millió eurós adósságállományt is. Sorin Grindeanu közlekedési miniszter hónapok óta lengeti a személyzetben (is) túlméretezett Tarom újrastrukturálását, de elődeihez hasonlóan egyelőre ő sem mer belenyúlni a méhkasba.