Green Holidays: irreálisak voltak az árak

Forrás: MTI

 2017. július 04. 10:09

Kedden délután a Turkish Airlines járatával 194 utas érkezett haza Magyarországra a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasai közül, szerdán pedig három további charterjárattal mindenki hazatérhet - közölte az Uniqa Biztosító Zrt.

Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője emlékeztetett: az utasok kártalanítása hétfőn kezdődött, miután az ehhez szükséges határozatot a kormányhivatal kiadta. Kollégáikkal együtt folyamatosan azon dolgoztak és dolgoznak, hogy a kialakult problémát a lehető leggyorsabban és rugalmasan, minél előbb hatékonyan kezelni tudják - hangsúlyozta.

A biztosítási szerződés feltételei alapján az Uniqa Biztosító az utasokkal szemben 500 millió forint erejéig teljesíti a fizetési kötelezettségeket, amelyek a biztosított, és a tevékenységét felfüggesztő Green Holidays irodát terhelik. Ezzel párhuzamosan kiemelten kezelik azon ügyfelek helyzetét is, akiknek már befizetett utazásuk van a Green Holidays Kft.-nél - mondta.

Irreális árak?

Eközben Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) utasbiztosítási tagozatának elnöke az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: irreálisan olcsón kínált főszezoni utakat a Green Holidays, az utazóknak gyanítaniuk kellett volna,  hogy 80-100 ezer forintból, teljes ellátással, repülővel, négy-ötcsillagos szállodában, illetékekkel együtt nem lehet egy törökországi utazást megvalósítani.

Kitért arra, a Green Travel irodát jogszabálysértés miatt törölték az utazásszervezők nyilvántartásából, amely azonban a működés megszüntetése helyett a tevékenységi kör bővítésével átalakította a Green Holidays irodát.

 

Figyelmeztet a MUISZ

Az irreálisan olcsó utazások lefoglalásának veszélyeire figyelmeztet a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) is, mondván, a vasárnap csődbe ment Green Holidays utazási iroda is érvényesített ilyen akciókat. Az iroda nem volt tagja a MUISZ-nak.

Bakó Balázs, a MUISZ Marketing és Kommunikációs Bizottságának tagja az MTI megkeresésére nyilatkozva példaként említette, hogy a Green Holidays egyhetes törökországi ötcsillagos szállodába hirdetett repülős utat egy balatoni négycsillagos szálloda hároméjszakás félpanziós áráért. Extrém akciókban előfordult az is, hogy a repülőtéri illetéket elengedték - tette hozzá.

A hasonló, mélyen az önköltségi ár alatti részvételi díjú és több héttel vagy hónappal az utazás előtt kínált utak gyanúsak lehetnek - mutatott rá.
A MUISZ emlékeztet: több online hírportál bevonásával már januárban, valamint a saját honlapján is felhívta a figyelmet a "Black Friday" jellegű - az utakat gyakran hosszabb idővel az utazás előtt, jóval a piaci ár alatti részvételi díjért hirdető és értékesítő akciók veszélyeire.

Antalya

Javasolták, hogy az utasok minden esetben a befizetés előtt győződjenek meg arról, hogy ki az utazás tényleges szervezője, és milyen általános szerződési feltételek alapján nyújtják a szolgáltatást. Ha a szerződés egyelemű szolgáltatásokra vonatkozik - például csak szállás vagy 24 órát meg nem haladó - szállást nem tartalmazó - utazási csomagra (repülőjegy és transzfer), abban az esetben hiába rendelkezik a szervezőiroda megfelelő engedéllyel és vagyoni biztosítékkal, a vagyoni biztosíték nem vonatkozik az érintett utazási szerződésre - jelezték.

Az utazási irodák szabályozásának átalakítását, esetleg a vagyoni biztosíték emelését vagy más kötelezettségvállalás előírását javasolja a Green Holidays csődjével összefüggésben a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), amely nem tartja alkalmasnak a jelenlegi szabályozást arra, hogy valóban megvédje az utasokat egy utazási iroda fizetésképtelensége esetén.

Mint arról a turizmus.com is beszámolt, a Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.

Hétfőn a Gren Holidays honlapján azt közölte, hogy nem felelős a törökországi események kialakulásáért. Török partnere, az Akdem Turizm a hétvégén érkező utasokat visszaigazolta, ennek ellenére a megrendelt szolgáltatásokat nem biztosította, holott előre ki lett fizetve azoknak az irodára eső része - írták.

A Green Holidays Kft. a nyilvános cégadatok szerint 50,5 millió forint értékben végzett utazásközvetítési tevékenységet tavaly, adózott eredménye 406 ezer forint volt.