Green Holidays – megkezdődött az utasok kártalanítása

Forrás: MTI/turizmus.com

 2017. július 03. 14:25

Közel ezer utast érint jelen pillanatban a Green Holidays csődje, az utasok 99 százaléka Törökországban tartózkodik. Ezen kívül vannak további károsultak is, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el.

Elkezdték a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak kártalanítását – tájékoztatott Vereczki András, az Uniqa biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője.

A kárrendezés elindulásához szükséges határozatot a kormányhivatal kiadta, Vereczki András megjegyezte ugyanakkor, hogy már a határozat megjelenése előtt is próbáltak segíteni, az utasok átvételéről a Neckermann irodával is egyeztettek.

Tájékoztatása szerint a kárrendezés első része a külföldön lévő utasok hazahozatala, több légitársaság válaszára még várnak. A másik része a befizetett utakra vonatkozó iratok begyűjtése azoktól, akik még nem utaztak el, ezeket egy hónapon belül összesítik. Akkor meg tudják állapítani, hogy mi fér bele a kárrendezésbe a benyújtott igényekből.

Az IBUSZ gépein is ott volt a Green

A Green Holidays a törökországi 3 saját chartere mellett block seatekkel rendelkezett az IBUSZ két, görögországi, illetve bulgáriai charterjáratán is. Komora Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák Kft. vezérigazgató-helyettese érdeklődésünkre elmondta, rodoszi és burgaszi gépeiken kötött le 20-20 helyet a Green, ezek kiesése azonban nem okoz problémát számukra, gond nélkül tudják értékesíteni. Készek a hoppon maradt utasokat átvenni, ezzel kapcsolatban várják a Green biztosítójának instrukcióit. Az IBUSZ egyébként a saját hálózatában nem értékesítette a Green Holidays útjait.

A biztosító szolgáltatása arra vonatkozik, hogy a kényszerű kinn tartózkodás és hazautazás költségét fedezik, illetve a meghiúsult utazás számlával igazolt költségét részben vagy egészben megtérítik. Minderre az Uniqa Biztosító által vállalt limiten belül, az utazási irodának 500 millió forintos vagyoni biztosítéka volt.

Közel 1000 utast érint jelen pillanatban a Green Holidays csődje, az utasok 99 százaléka Törökországban tartózkodik. Ezen kívül vannak további károsultak is, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el – közölte a szakember.

Annak a 370 utasnak a helyzete a legnehezebb, akik szombaton és vasárnap utaztak el, nekik csak az ideiglenes elhelyezésük megoldott.

 

A szombaton és vasárnap Antalyába utazott 370 utasnak a helyzete még kérdéses, nekik csak az ideiglenes elhelyezésük megoldott

 

Vereczki András kitért arra is, hogy a Green Holiday Kft.-vel folyamatosan egyeztettek, a kezdetektől segítik a helyzet megoldását. A Törökországban rekedt utasoknak azt javasolta, hogy fogadják el az utazásszervező által kínált hazautazási lehetőséget.

Mint ahogy arról szerkesztőségünk is beszámolt, a  Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget.  A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a Törökországba, s az utasok csak az antalyai repülőtéren szembesültek vele, hogy nem várja őket sem transzfer, sem lefoglalt szálloda. A Green Holidays vasárnap este azt közölte, hogy az utasok kárigényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik, amelyet az info@uniqa.hu címen jelenthetnek be.

Új fejlemény, hogy hétfőn a Green Holiday közleményt tett közzé honlapján, amelyben török partnerére hárította a felelősséget a kialakult helyzet miatt.


 



Kapcsolódó cikkek

Újraindul a Green Travel

2017. február 22.