Egyre jobb kerékpáros turistának lenni Magyarországon, itt épülnek még bringautak

Forrás: turizmus.com

 2024. június 03. 18:45

Az elmúlt években jelentősen nőtt a hazai kerékpáros turizmus, egyre kiterjedtebb a Kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat, és népszerű kerékpáros rendezvények csábítják a turistákat országszerte – összegzett az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) a kerékpározás világnapja alkalmából.

A kerékpározás világnapja alkalmából készített körképben emlékeztettek, a magyar kormány 2020-ban 4 milliárd forintot különített el kerékpárút-tervezésre annak érdekében, hogy elegendő forrás rendelkezésre állása esetén a tervezési időhöz szükséges egy-két évet már ne kelljen kivárni az építkezés megindulásáig.

 

806 kilométer új kerékpárút csőre töltve

A tervezési szakasz négy év után lezárult, az AÖFK, a vármegyei önkormányzatokkal és a Magyar Közút Zrt.-vel közösen összesen 806 kilométernyi kerékpárút terveit készítette el. Eddig már összesen 95 kilométernyi kerékpárút esetében döntöttek a megvalósításhoz szükséges pénzügyi háttér biztosításáról, így ezek kivitelezése a közeljövőben megkezdődhet.Ezek közül kiemelendő Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Hollóháza-Pálháza közötti, 9 km hosszúságú szakasz, amely a Tokaj-Zemplén térségben tervezett Panoráma Kerékpárút része lesz. A kerékpárút részben egy felhagyott vasúti nyomvonalon halad csodálatos erdei környezetben, megteremtve a kerékpáros kapcsolatot Sárospatak és Hollóháza között. A Panoráma Kerékpárút – a szintén megtervezett Sárospatak-Tolcsva-Mezőzombor szakasszal, illetve a már meglévő kerékpáros útvonalakkal együtt – feltárja a térség látnivalóit, a Zemplén szelídebb lankáin, szőlőültetvények között kerékpározva pompás kilátást nyújt majd a Bodrogzugra.

A Balaton-felvidék különösen népszerű kerékpáros célpont

Fotó: AOFK

Csongrád-Csanád vármegyében szintén fontos, hiánypótló szakaszok tervezése valósult meg, ezek közül a Mindszent-Szegvár-Szentes (14,5 km), Zsombó-Szatymaz (5,6 km) és Szatymaz-Sándorfalva (2,9 km) szakaszok kivitelezése kezdődhet meg. Az utóbbi két szakasz a Szeged térségi, már jelenleg is kiterjedt kerékpárút-hálózatot egészíti ki, így kényelmes körtúrát lehet majd tenni az EuroVelo 11 nemzetközi kerékpáros útvonal érintésével. A Mindszent-Szegvár-Szentes szakasz kiépítésével pedig Hódmezővásárhelyről kerekezhetünk Szentesig, majd onnan tovább Csongrád irányába.

A Vas vármegyei Torony külterületén megtervezett és hamarosan TOP forrásból épülő 2,6 km hosszú szakasz a Szombathely és az osztrák-magyar határ közötti útvonal hiányzó része, mellyel a megyeszékhelyről biztonságosan elérhető lesz az EuroVelo 13 Vasfüggöny nemzetközi kerékpárút, valamint a burgenlandi kerékpáros hálózat is.

Zala vármegyében összesen 56 km hosszú kerékpáros útvonal tervezése és engedélyezése valósult meg, közülük 6 szakasz kivitelezése kezdődhet meg. Ilyen például a Lenti-Mumor-Nova településeket összekötő, 12 km-es szakasz, amely a 75-ös főút mellett teremti meg a biztonságos kerékpározás lehetőségét és a térségi alacsony forgalmú úthálózattal, erdészeti utakkal és kerékpárutakkal kiegészítve nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Zalai-dombság kerékpárral kényelmesen és biztonságosan bejárható legyen.

Az elkészült tervek ezen a térképen megtekinthetők, a településnevek és a konkrét szakaszok listája ide kattintva tölthető le.

 

Továbbra is a Balaton és a Tisza-tó a sláger, de már nem csak nyáron

A kerékpáros turizmus látványos fejlődését mutatja, hogy a kerékpáros számlálók adatai évről évre rekordokat döntenek, s a tavaszi időszak is már jelentős mennyiségű kerékpárost vonz a legnépszerűbb célpontokra. Idén május végéig már több mint 70 000 bringás haladt át Pákozdon, a Velencei-tó körön lévő számlálónál, de Törökbálinton a Budapest-Balaton kerékpárúton is 61 ezer bringást számoltak meg. Az Értékterv Kft. mérései szerint 2023-ban 32,8 millió kilométert kerékpároztak a Balatoni Bringakörön a magyarok. Az adatok érdekessége, hogy egyre csökken a kerékpározás szezonalitása, sokan választják a tavaszi, őszi időpontokat. A hazai tókörök számlálói szerint márciusban szinten mindenhol többszöröződött a kerékpárosok száma, a Tisza-tónál a növekedés több mint háromszoros. 2023-ban a kiskörei vízlépcsőnél 89 ezer bringást számoltak meg, ami 5 és félszerese annak, ahányan 10 évvel ezelőtt itt bicikliztek. Ezért is van létjogosultsága az olyan fejlesztéseknek, mint a Tisza-tavi kerékpáros komp, amely idén tavasszal indult el Tiszaderzs és Tiszanána között.

Kerékpáros komp a Tisza-tavon

Fotó: AOFK

A növekedés a teljes előszezon tekintetében is látványos, január és május között a Fertő-tavat leszámítva minden tókörön jelentősen nőt a kerékpárosok száma, a Tisza-tavon mind márciusban, mind áprilisban új forgalmi rekord született. Egyre többen választják a hosszabb, a-ból b-be tartó túrákat is, amit a Budapest-Balaton (BuBa) kerékpárút számlálói is bizonyítanak. Etyeken tavasszal 35 százalékos, míg Fülén 32 százalékos növekedés mutatható ki a mért forgalomban – sorolja az adatokat az AÖFK.

 

Mind több a kerékpárosbarát szolgáltató

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség üzemeltetésében elindult a Kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat – ez azokat a vendéglátóhelyeket, attrakciókat, szálláshelyeket tartalmazza, amelyek valóban kiszolgálják a kerékpáros turisták igényeit. A hálózat ma már 771 minősített szolgáltatót tartalmaz, ezeket a turisták legkönnyebben az ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációban találják meg.

A Balaton egész régiójának kerékpáros felfedezéséhez nyújt segítséget a BalatonBike365 rendszer, amely több mint 1000 km kitáblázott útvonalat, 5 kerékpáros központot, megtervezett túraútvonalakat tartalmaz, és az idei évtől már egy KalandKör400 nevű Balaton környéki kijelölt túramozgalommal is várja a bringás turistákat.

A kerékpáros turisták növekvő száma a rendezvényturizmust is élénkíti. Így a hagyományos Balaton és Tisza-tó körüli kerékpáros események mellett idén már 11 helyszínen szervezi meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség a Ring, hegykerülő kerékpáros túrasorozatot, de újra megszervezésre kerül a Balaton-felvidéki granfondo, azaz a Balatonfondo, és másnap az első országos gravel bajnokság is.