Kezdődik a Kőbánya-Kispest vasútállomás karbantartása

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 26. 15:22

Ez ugyan még nem a régóta várt átfogó felújítás, de annak kezdetéig is jelentősen javulhat az utasforgalmi területek színvonala.

Több állomáson is zajlanak a munkálatok az utasforgalmi terek komfortnövelését szolgáló „50 Megújuló állomás” elnevezésű komplex karbantartási program keretében – tájékoztatott a MÁV.

A legforgalmasabb állomásokat érintő felújítási folyamat 2023-ig tart. A program részleteiről, és a folyamatban lévő munkálatokról Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója számolt be egy sajtótájékoztatón.

A tervek szerint még idén év végéig megújulhat a ceglédi elővárosi vonalon Zugló, Kőbánya-alsó, Kőbánya-Kispest, Vecsés, Monor, Pilis, Albertirsa, a váci vonalon Dunakeszi-Gyártelep, Alsógöd, Felsőgöd, Sződ-Sződliget (2019-2020), Nagymaros-Visegrád, Szob állomás.

Homolya Róbert elmondta, az évente közel félmilliós utasforgalmat lebonyolító Kőbánya-alsón a felvételi épület, a perontető, a peronburkolat és a lépcső, karbantartása valósul meg idén. A perontetőt érintő munkák egy részét vágányzár mellett végezték el augusztus elején, jelenleg a korrózióvédelmi, továbbá javítási és festési munkákon dolgoznak.

Kőbánya-Alsón lázas munka folyik

Fotó: MÁV

Kőbánya-Kispest (KÖKI) állomás karbantartására pályázatot hirdetettek az állomásépület és a gyalogos felüljáró teljes körű és komplex rekonstrukciójának tervezésére."A nagy beruházás megvalósulásáig azonban szeptember elejétől karbantartási munkálatokat végzünk, amelyek révén az utasforgalmi területek színvonala jelentősen javul: megújul a térvilágítás, a váró és a mosdó, új padokat helyezünk ki és kamerákat is felszerelünk. A gyalogos felüljárón kijavítjuk a burkolatot és a megjavítjuk a világítótesteket” – sorolta feladatokat az elnök-vezérigazgató.

Az évente másfél milliónál is több utast kiszolgáló és naponta átlagosan 200-250 személyszállító vonatot fogadó Zugló állomáson július második felében elkezdett felújítás az ütemtervnek megfelelően, az utazóközönség legkisebb zavarása mellett halad, a szükséges bontási feladatokat befejezték, a korrózióvédelmi tisztítás folyamatosan zajlik.

Az év végéig befejeződő felújítás keretében a peron teljes hosszban viacolor burkolatot kap, elvégzik a perontető karbantartási munkálatait, és megszépül a felvételi épület homlokzata is. A megállóhely területén lecserélik a tájékoztató táblákat, új padokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeznek el.

A Miskolc-Tiszai pályaudvaron is az előzetesen a tervezett ütemterv szerint zajlanak a munkálatok. A B peron felújítása, egy több éve kezdődött karbantartási csomag utolsó eleme, aminek tervezett befejezési határideje október vége. A munkák során a perontető pilléreit, a megrepedezett födémszerkezetet megerősítik, a hibákat kijavítják, a felülettisztítást homokszórással végzik, majd lefestik a perontetőt.

Rugalmas és hatékony szigetelés készül a tetőfelületre, a vízelvezetés rendszere megújul. A jelenlegi peronvilágítást és a peronon lévő utastájékoztató berendezéseket is korszerűsítik.

A program keretében Sárváron is már megkezdődtek a munkálatok, szeptemberben elindul a munkavégzés Szolnokon, Albertirsán, Dunakeszi-Gyártelepen. Sárváron a homlokzatfelújítás mellett, az épület körül új térburkolat épül, megvalósul a fedett utasperon teljes mértékű felújítása. Szolnokon komplexen megújul az utastájékoztatás, Albertirsán megtörténik a felvételi épület külső, a váróterem belső, valamint a mellékhelyiség felújítása, az állomási előtér füvesítése, térburkolat kialakítása, új peronbútorok kihelyezése.

Dunakeszi-Gyártelepen új P+R parkolók kialakítását végzi el a vasúttársaság közösen az önkormányzattal. Az év végéig befejeződő felújításoknak köszönhetően érezhetően javulni fog az érintett állomások és megállóhelyek színvonala.

A felújítási munkák alatt az utasok tájékozódását és közlekedését a hangosbemondó és a MÁV-START munkatársai segítik.

Az 50 megújuló állomás és megálló térképe itt elérhető el.

Kapcsolódó cikkek