LOT „Hungarian Airlines" – hét új járat Budapestről
A szeptember 22-én induló, heti három alkalommal közlekedő szöuli járatra már foglalhatóak a jegyek, s ezen felül hat új európai járatot is bejelentettek a LOT július 31-i sajtótájékoztatóján, a budapesti repülőtér 1-es termináljának konferenciaterében.
![]() |
Valentínyi Katalin és Adrian Kubicki, a két szóvivő |
Fotó: turizmus.com |
Valentínyi Katalin, a Budapest Airport nemrégiben kinevezett szóvivője és Adrian Kubicki, a LOT szóvivője megnyitója után három köszöntő hangzott el.
![]() |
A LOT már most is repül közvetlenül Budapestről a kékkel jelezett városokba, míg ősztől, illetve tavasztól lesznek elérhetők a pirossal írt desztinációk |
Fotó: LOT-Budapest Airport |
2020 tavaszától, a nyári menetrend életbe lépésétől, a magyar fővárosból Belgrádba, Brüsszelbe, Bukarestbe, Prágába, Szófiába és Stuttgartba is indít majd közvetlen járatokat a lengyel légitársaság. Ezekkel a városokkal együtt – Varsó, Krakkó, New York, Chicago, London és Szöul mellett – immáron 12 célállomásra repül majd a LOT Budapestről.
![]() |
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója |
Fotó: turizmus.com |
Jost Lammers, a Budapest Airport ez év végén távozó vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte a LOT szerepvállalását a budapesti repülőtér forgalmának növelésében, hozzátéve, hogy a nemzetközi légiforgalom a magyar gazdaság és turizmus fejlődésében is meghatározó.
![]() |
Rafael Milczarski |
Fotó: turizmus.com |
Rafael Milczarski, a LOT vezérigazgatója köszönetet mondott a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak – külön is kiemelve Szijjártó Péter miniszter szerepét az új járatok engedélyeztetésében nyújtott segítségért.
A LOT első embere elmondta: Budapestet olyan hub lesz, ahonnan az európai járatokat Embraer 195-ös gépekkel, a dél-koreai desztinációt pedig Boeing 787-es Dreamlinerrel szolgálja ki a "LOT Hungarian Airlines". Ehhez a forgalomhoz 60 új pilótát és 150 főnyi egyéb fedélzeti személyzetet vesznek majd fel a magyar fővárosban.
Rafael Milczarski elmondta ugyanakkor azt is, hogy a jövő évtől Chicagóba csak szezonálisan, azaz a nyári menetrendben repülnek majd Budapestről.
![]() |
Menczer Tamás |
Fotó: turizmus.com |
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hangsúlyozta: a változó világban, a nyitott gazdaságú Magyarországnak kiemelten fontosak a közlekedési kapcsolatok, ezért is nagy jelentőségű a közvetlen légi összeköttetés Dél-Koreával, ahonnan csak az idén eddig több mint 350 milliárd forint beruházás érkezett, s ezzel a távol-keleti ország lett a legnagyobb külföldi beruházónk.
Emellett a turizmus is élénk,a dél-koreai turisták száma Magyarországon 2018-ban megközelítette a 180 ezret.
Végezetül Menczer Tamás köszönetet mondott Jost Lammersnek és Rafael Milczarskinak a jelentős járatfejlesztésért.