Az FTI Touristik fizetésképtelenségének bejelentésekor 65 ezer utasa tartózkodott külföldön. Európa harmadik legnagyobb utazásszervezőjének csődje olaszországi, horvátországi, szlovéniai, törökországi és kubai nyaralást lefoglaló magyarokat is érint – tudtuk meg a hazai utazási irodáktól.
A Magyar Utazási Irodák Szövetségének a hazai irodák eddigi visszajelzései alapján mintegy 1400 magyar utasról van tudomása, akiket érint a fizetésképtelenségét hétfőn bejelentő német FTI Touristik csődje, de a szakmai szervezetnél hangsúlyozták, hogy a felmérés nem teljes körű.
A német utazásszervező fizetésképtelensége miatt az egyik legnagyobb magyarországi utazásközvető cég, a Gruber Travel 6 foglalását törölték. Az utak június végén, július elején, illetve decemberben lettek volna esedékesek. „Az FTI rendszerint az indulás előtt három héttel inkasszál, a távol eső indulási időpontok miatt ez nálunk nem történt meg, ebből a szempontból nem vagyunk érintettek" – mondta el kérdésünkre Gruber Csaba tulajdonos-ügyvezető. Már megkezdték az utak más, magyar vagy külföldi utazásszervező útjaira való átfoglalását. Kevésbé volt szerencsés a Delta Reisen: csak június végéig 25-30 foglalásukat érinti a csőd.Egyelőre csupán részinformációink vannak – mondta el a Turizmus.com-nak Kovács Katalin, az iroda ügyvezetője. Írásban szerdáig a június 4–10. közötti indulások törléséről értesítették őket, ez az esetükben 10 foglalást jelent. Veszteségeik listája azonban ennél jóval hosszabb, a nyári szezonban minden hónapban 20-30 foglalást érint. Klasszikus nyári utakról, zömében törökországi, vagy más, egzotikus úti célra induló nyaralásokról van szó – tudtuk meg. Hogy utasaik visszakapják-e a befizetett összeget, csak hónapok múlva fog kiderülni.
A csomagtúrára befizetett vevőik mindegyikénél személyre szabott megoldást igyekeznek találni – emelte ki az irodavezető. Az eltelt pár napban egyelőre azt látják, hogy a legtöbb utasuk újra foglal, annak ellenére, hogy ehhez a részvételi díjat újra be kell fizetnie. „Meglepő, de partnereinknél van a megjelölt dátumok környékén szabad, hasonló áron értékesített kapacitás, így szinte mindenkinél sikerül kielégítő megoldást találnunk" – tette hozzá Kovács Katalin.
A júliusi és az augusztusi foglalásaik legnagyobb része még nincs leinkasszózva, ezek ügyében a Delta Reisen cseh anyacége próbál eljárni.
A Gruber Travel ügyvezetője is megerősítette: az érintett utasok utazni akarnak, több tízezer ember tervezi most újra a nyaralását Európában, hatalmas kereslet jelent tehát meg az utazási piacon. Miközben a német utazásszervezők körleveleikben hangsúlyozzák, hogy nagyon sajnálják a történteket, jelzik azt is, hogy megemelt ügyfélszolgálattal várják az új igényeket. Előfordul, hogy akcióval, kedvezményekkel ösztönzik az utasokat és az irodákat az átfoglalásokra.
A versenytársak osztoznak a tortán
Érhetően a külföldi sajtóban is kiemelt helyen szerepel az FTI csődje, és ennek nyomán az idei nyaralási szezon és az utazási piac további alakulása.
Európa harmadik legnagyobb utazásszervezőjének csődje után a piac újrarendeződésére számít Németországban az ágazat – írja a Stern. A német lapnak Torsten Kirstges turisztikai szakértő azt nyilatkozta, a piac pörög, az emberek továbbra is utazni fognak, és az FTI által hátrahagyott, milliárdokat érő tortát a versenytársak osztják fel maguk között.A nagyobb utazásszervezők már javában helyezkednek. Az Európa-első TUI már jelezte, hogy bővíti kínálatát, valamint kedvezményeket és ideiglenes előlegmentességet is nyújt az ügyfeleknek. Az utaztató szállodai kapacitást és a repülőjáratokon férőhelyeket is át akar venni a fizetésképtelen versenytárstól, több szállodatulajdonos állítólag már fel is vette vele a kapcsolatot.
![]() |
| A török turisztikai minisztérium nyugalomra intette a szolgáltatókat |
| Fotó: 123rf.com |
A TUI mellett a Dertour, a Bentour és a Schauinsland-Reisen is különleges ajánlatokkal és különböző akciókkal rukkolt elő már a csőd bejelentését követő napon. A törökországi utazásokra specializálódott Bentour például arra vállalkozik, hogy amennyiben a hoppon maradt FTI-ügyfelek náluk ugyanarra az időpontra az FTI-nél kapottnál magasabb áron tudnának utazást lefoglalni, akkor az utaztató megpróbál hasonló árat kialkudni a szállodáknál.Az FTI bukása a legnagyobb visszaesés a német utazási piacon a Thomas Cook 2019-es csődje óta. A TUI szóvivője szerint fontos, hogy a többi német szolgáltató gondoskodjon arról, hogy az utasok bizalma helyre legyen állítva. Azóta már létrehozták a Német Utazási Biztosítási Alapot is, így az utazási csomagot vásároló utazók bizton számíthatnak arra, hogy visszakapják a befizetett pénzüket.
A Német Utazási Biztosítási Alapba (DRSF) 2021 novembere óta kell befizetést teljesíteniük azoknak az utazásszervezőknek, amelyek éves forgalma meghaladja a 10 millió eurót – tehát az FTI-nek is kellett. Ebből az alapból fizetik vissza az utazási csomagot lefoglaló ügyfeleknek a befizetett előlegeket, valamint ebből finanszírozzák a már úton lévő utasok hazaszállítását.
A Reise vor9 értesülései szerint az FTI csődje előreláthatólag mintegy félmilliárd euróval terheli meg az államháztartást. Az utaztató a koronavírus-járvány alatt 595 millió euró állami támogatást kapott a német Gazdasági Stabilizációs Alapból (WSF), aminek eddig csak a töredékét fizette vissza.
Súlyosan érinti a csőd Bajorországot is, a tartomány ugyanis a szövetségi állammal közösen további 280 millió eurós hitelhez nyújtott garanciát.
Több millió eurós tartozások az úti célokban
A csőd bejelentésekor az utazásszervező mintegy 65 ezer utasa tartózkodott külföldön. Görögországban például több mint 7500-an nyaraltak éppen a körülbelül 250 partnerszálloda egyikében. Yannis Hatzis, a Görög Szállodaszövetség (HHF) elnöke a focus.de-nek elmondta: minden érintett vendégnek biztosítani akarják a zökkenőmentes és stresszmentes nyaralást, ennek érdekében nemcsak az FTI-vel állnak szoros kapcsolatban, hanem a német hatóságokkal is.
![]() |
| Az FTI évente több százezer német és egyéb nációjú turistát utaztatott Görögországba |
| Fotó: 123rf.com |
Az ekathimerini.com szerint az FTI évente több százezer német és egyéb nációjú turistát utaztatott Görögországba, főleg Krétára, Rodoszra, Kosra és Korfura. A lap úgy tudja, hogy az utaztató az elmúlt hónapokban kifizette a tavalyi szezonban nyújtott szolgáltatások nagy részét, valamint májusi előlegeket is. Az elmúlt két hónapban már nyilvánvalóak voltak a jelek, hogy bajok vannak, ezért a szállodáknak lehetőségük volt más utaztatók részére vagy egyéb csatornákon keresztül értékesíteni a kapacitásaikat. Ennek ellenére az FTI mintegy 300 görögországi szállodának összesen körülbelül 1,8 millió euróval tartozik még a tavalyi foglalásokért.Ez állítólag semmi ahhoz a 200 millió eurós kintlévőséghez képest, amivel a Thomas Cook csődje miatt kellett szembenézniük a görög szállodáknak.
A Kanári-szigeteken milliós veszteségektől tartanak a szállodák. Mivel a számlák kifizetése utólag, negyedévente történik, a téli főszezon után még mindig milliók állnak kifizetetlenül – írja a teneriffa-news.com.
A lap szerint a károk várhatóan alacsonyabbak lesznek, mint a 2019-es Thomas Cook-csőd után. Az FTI szobakontingenseket vásárolt a Kanári-szigeteken, de többnyire nem kötött garanciaszerződést, emiatt a kár nem hasonlítható össze az öt évvel ezelőttivel, és az érintett utasok száma is alacsonyabb.
Alfonso Cabello, a Kanári-szigetek autonóm kormányának szóvivője szerint a kormány ennek ellenére súlyos csapásnak értékeli az FTI csődjét. Az utaztató a szigetekre érkező turisták 15 százalékát szervezte, a tavalyi összesen két és félmillió német vendégből mintegy ötszázezret. 2023-ban mintegy 800 millió eurós forgalmat bonyolított le az FTI a szigeteken, emellett Labranda márkanév alatt 30 szállodát üzemeltetett, a legtöbbet Fuerteventurán és Gran Canarián, illetve néhányat Lanzarotén és Tenerifén.
Törökországgal kapcsolatban az fvw.de idézte a török Anex-csoport vezetője, Neşet Koçkar nyilatkozatát, amely szerint a szállodáknak most meg kell őrizniük a nyugalmukat, és nem szabad elriasztaniuk a vendégeket, különben magukat lőnék lábon. A török turisztikai minisztérium állítólag kijelentette, nem fogja eltűrni, hogy a szállodák különdíjakat vagy hasonlókat számítsanak fel az FTI által utaztatott vendégeknek.
Azt, hogy mi vezetett Európa harmadik legnagyobb utazásszervezőjének csődjéhez, ebben a cikkben írtunk meg.


