Szijjártó: Törökországba is szabadon utazhatunk védettségi igazolvánnyal

Forrás: turizmus.com

 2021. május 10. 09:44

Magyarország és Törökország megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

Keddtől Magyarország és Törökország kölcsönösen elismeri – a beadott oltóanyagtól függetlenül – az egymás országaiban kiadott oltási védettségi igazolásokat – jelentette be Szijjártó Péter. "Mindazok, akik beoltásra kerültek, legyenek magyar vagy török állampolgárok, holnaptól szabadon utazhatnak a két ország között, vagyis mindenfajta karantén- és tesztközteleztettség nélkül utazhatnak a már beoltott magyarok Törökországba, és ugyanígy a már beoltott törökök jöhetnek Magyarországra, szintén karantén- és tesztközteleztettség nélkül" – mondta.

Hozzátette, ez is azt mutatja, hamis volt az a híresztelés, hogy mindazok, akiket keleti vakcinával oltanak be, majd nem utazhatnak.

 

Magyarország korábban öt országgal (Szerbia, Montenegró, továbbá Szlovénia és Bahrein, valamint Horvátország) állapodott meg arról, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között, függetlenül attól, milyen vakcinával oltották be őket.