Januártól minden utazási irodának a teljes árat kell kommunikálnia

Forrás: turizmus.com

 2020. december 24. 10:21

Korszerűsítették a vendéglátó egységek osztályozását, változtak az utazási irodák árazására és a SZÉP-kártyára vonatkozó szabályok, a járulék- és bértámogatások kedvezményeit pedig magán buszos vállalkozások is igénybe vehetik – íme a turisztikai vállalkozásokat érintő legfrissebb kormányrendeletek.

Az elmúlt napokban két olyan kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben, amelyek húsba vágóan érinti a turisztikai vállalkozásokat.

A hosszú távú versenyképesség érdekében olyan döntések meghozatalára is szükség volt, amelyek az újraindítás után biztosítják az ágazati szereplők működését és megerősödést – hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója közleményében. A most elfogadott intézkedések célja, hogy egyszerűsítsék azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek fékezik a gazdaságot, akadályozzák a vállalkozások működését. Egyúttal segítik a 400 ezer ember megélhetését és a GDP 13,5%-át adó stratégiai ágazat visszaépülését.

 

Vendéglátóhelyek: felülvizsgált típusok

A december 22-én megjelent 634/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletet értelmében megtörtént a vendéglátóhely-típusok definiálásának felülvizsgálata, melyet a szektor régóta szorgalmazott. Olyan korszerű tipizálás jött létre, amely lehetővé teszi az ágazat megfelelően szegmentált és átlátható irányítását.

A kormányrendelet melléklete felsorolja az egyes vendéglátóhely üzlettípusokat – Étterem, Büfé, Cukrászda, Kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely, Italüzlet, bár, Zenés-táncos szórakozóhely, Munkahelyi/közétkeztetést végző vendéglátóhely, Gyorsétterem, Rendezvényi étkeztetés, Alkalmi vendéglátóhely, Mozgó vendéglátóhely –  és azok jellemzőit.

 

Utazási irodák: kötelező teljes ár, SZÉP-kártya-kedvezmény

Ugyanez a kormányrendelet előírja, hogy 2021. január 1-jétől az utazásszervezők, utazásközvetítők az utazásokról szóló valamennyi tájékoztatójukban, hirdetési felületeiken kötelesek az utazási csomag díját egy összegben feltüntetni. Sőt, ha „a díjak nem számíthatók ki a szerződéskötés előtt, azokat akkor is meg kell jelölni". Ez tehát azt az árat jelenti, amelynek megfizetése valóban lehetővé teszi az utazáson való részvételt, és az utasnak ezen felül nem kell kötelezően további, rejtett költséget fizetnie.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének egyik lobbicélja volt, hogy jogszabály írja elő a teljes ár kötelező kommunikálását. A szövetség felhívására önkéntes alapon ezt már számos iroda megtette, tavaly ősszel 31 utazásszervező írta alá azt a nyilatkozatot, hogy a teljes (bruttó) árazást már 2020-as ajánlataikban használják. A teljes ár kötelező feltüntetésének jogszabályba iktatása megkönnyíti az utasok tájékozódását, a hasonló ajánlatok összevetését, valamint javítja az utazási irodák versenyhelyzetét.

Január 1-től kötelező lesz az utazási irodáknak hirdetéseikben a teljes árat kommunikálni az utasok felé

Fotó: 123rf.com

A kormány tovább erősíti a belföldi turizmus motorjának számító SZÉP-kártyát is. A rendelet szerint ezentúl a SZÉP-kártya mind a három "zsebéből" fizethetnek az utasok az utazási irodáknak, és nemcsak belföldi utazási csomagra, de belföldi szállásfoglalásra is.Ez nemcsak a kártyabirtokosoknak jelent újabb felhasználási módot, de az utazási irodákat is további bevételekhez juttatja, amit szövetségük szintén régóta szorgalmazott.

 

Buszosok: járulék- és bértámogatás

Ugyancsak a szektort segítő intézkedés, hogy a 638/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletnek köszönhetően a járulék- és bértámogatások kedvezményeit már a járványválság következtében nehéz helyzetben lévő magántulajdonú buszos vállalkozások is igénybe vehetik.

Az MTÜ hangsúlyozza: a kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint a turizmusra, és kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a veszélyhelyzet elmúltával felkészülten várjuk a turistákat. A most elfogadott intézkedések is azt szolgálják, hogy Magyarország és a turisztikai szektor vállalkozásai nyertesei lehessenek az újjáalakuló turizmusnak. A magyar kormány turizmust érintő támogatása összességében eléri a 800 milliárd forintot, ami meghaladja a 2 milliárd eurót, ez európai szinten is kiemelkedőnek számít – írták a közleményben.