Japán folytatja az óvatos nyitást

Forrás: turizmus.com

 2022. május 10. 10:01

Japán még ebben a hónapban megnyílhat a csoportos turisták előtt, júniustól pedig arra is van esély, hogy naponta akár húszezer külföldi látogatót beengedjenek az országba.

Japán még ebben a hónapban megnyithatja határait oltott turisták kis csoportjai előtt. A belépés előfeltétele sajtóértesülések szerint az lenne, hogy a látogatók háromszor legyenek beoltva és kötött forgatókönyv szerint lebonyolított szervezett utazáson vegyenek részt. A beutazó turizmus korlátozott újraindítása egyfajta tesztként szolgálna a bővítés előtt – írja a The Japan Times.

Ezt az információt más forrásokra hivatkozva azzal egészíti ki a lap, hogy a tervek szerint júniustól a jelenlegi kétszeresét, naponta akár húszezer külföldi látogatót is beengedhetnek az országba, köztük tengerentúliakat is. Erről a hónap végéig dönthet a kormány.

Fumio Kishida miniszterelnök szerint előtte azt is meg kell vizsgálni, hogy a május elején megtartott ünnepsorozat, a sok japán által utazásra és látogatásra használt Arany Hét jelentősen emelte-e a fertőzésszámot.

Visszatérhetnek Japánba a turistacsoportok

Fotó: ©siraphol/123rf.com

A könnyítést nagyon üdvözölné Japán turizmusipara, amely már sürgeti a kormányt, hogy több külföldi látogatót engedjen be. Míg 2019-ben még 32 millió külföldi látogatót fogadott az ország – ez egyébként közel ötszöröse volt a 2011. évinek –, addig 2021-ben csak 250 ezret.

Külföldi egyetemi hallgatók és üzletemberek jelenleg beléphetnek Japánba, de a tengerentúlról napi 10 ezerre korlátozták a számukat, és a turistákat eddig kizárták.