Készül az igazi erdélyi El Camino

Forrás: turizmus.com

 2018. június 20. 14:37

950 kilométert lehet majd gyalogolni vagy bringázni rajta – írja a Transindex portál.

A Tășuleasa Social az El Camino zarándokút mintájára kialakított turistautat akar létrehozni, amely 10 megyén keresztül vezetne, és végigjárása közben a gyalogosok felfedezhetnék Erdély természeti és kulturális értékeit. A Via Transilvanica nevű út 950 kilométeren át futna Szörényvártól a putnai kolostorig.

Ez két történelmi pont is - emlékeztet a Transindex -, ugyanis Szörényvárnál érkezett be az országba először I. Károly román király, Putnán pedig I. (Nagy) István moldvai uralkodó nyugszik.

Szörényvár belvárosa

Fotó: turizmus.com

Az utakon kizárólag gyalog, vagy biciklikkel lehet majd közlekedni, és minden 25 kilométernél lehetőség lesz friss ivóvizet szerezni, megszállni, vagy megétkezni egy vendéglátói helyen.

A projekt gyulafehérvári bemutatóján a fő koordinátor, Alin Uhlmann Uşeriu elmondta, hogy idén csak az egyik szakasz megnyitására van garancia, ez egy körülbelül 100 kilométeres táv lesz Szászrégentől körülbelül Dornavátráig. Ușeriu azt is elmondta, hogy az útvonal az erdélyi etnikai sokszínűséget is figyelembe fogja venni.