Magyar győzelemmel zárult a Tour de Hongrie
A főszervező Eisenkrammer Károly szerint a magyar országúti kerékpáros körverseny, a szerdán zárult Tour de Hongrie története olyan volt, mintha Hollywoodban írták volna.
A sportvezető erről az M1 aktuális csatornán beszélt szerdán, ahol kijelentette: Valter Attila összetett győzelme a versenyzőnek és az egész magyar kerékpársportnak nagy siker.
"Azért dolgoztunk, hogy balesetmentes és biztonságos, sokmillió néző által nézett versenyt szervezzünk, és bár titkon bíztunk jó magyar szereplésben is, a mezőny erőssége miatt elvárásunk nem volt" - fogalmazott Eisenkrammer.
Magáról a szervezésről azt mondta, az eredetileg májusra, a Giro d'Italia magyarországi rajtja utánra tervezett viadalt júniusban gyakorlatilag a nulláról kellett ismét felépíteniük, ugyanis bár az útvonal nagyjából adott volt, minden engedélyeztetési eljárást, logisztikai feladatot és a médiapartnerekkel való egyeztetést újra össze kellett hozni.
Az összetett- és szakaszgyőztes Valter Attila (k), mellette a második helyezett amerikai Quinn Simmons (b) és a harmadik helyen végzett ausztrál Damien Howson, a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny eredményhirdetésén Kékestetőn |
Fotó: MTI / Komka Péter |
"Végül kiváló időpontban, fantasztikus mezőnnyel tudtuk megvalósítani a versenyt, amelyet több mint száz országban láttak naponta több millióan.
Külföldön is szívesen nézik a magyar körversenyt, a mezőny vonzó a tévézők számára, már csak amiatt is, mert idén olyan csapatokkal találkozhattak, akikhez hozzászoktak a Tour de France, vagy a Giro közben is" - zárta Eisenkrammer Károly.
Sikeres és biztonságos volt a világverseny
Biztonságos világversenyre került sor a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversennyel a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szerint.
Az MKSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: noha a nemzetközi sporteseményeket sorra törlik a szervezők a koronavírus-járvány második hulláma miatt, az MKSZ és a Vuelta Sportiroda mégis a Tour de Hongrie megszervezése mellett tette le a voksát. Szigorú óvintézkedések mellett, de biztonságos világversenyt tudhatunk magunk mögött, amelyet a magas színvonalú nemzetközi sportcsapatok is elismeréssel méltattak - áll a kommünikében.
Az MKSZ kiemelte, sikeresen, és eddigi tudomásuk szerint a tesztek alapján fertőzésmentesen zárult az ötnapos viadal. Princzinger Péter, az MKSZ elnöke kiemelte, a szövetség és a szervezők a lehető legjobb időpontot választották nemzetközi és hazai viszonylatban, és a normál szervezési feladatokon túl jelesre vizsgáztak az egészségügyi biztonsági téren is.
A koronavírus-járvány minden eddigi szervezési protokollt felborított, ezzel együtt a versenyzők, a sajtó képviselői, a csapatok tagjai, a bírók, és minden résztvevő fokozottan vigyázott és figyelt egymásra, amely elengedhetetlen volt a 41. Tour de Hongrie biztonságos lebonyolításához.
A verseny óriási értéket képvisel a turisztikai országmárka szempontjából is, hiszen a nemzetközi sportcsatornák képernyőin keresztül több millió néző elé tárja Magyarország tájait, a kiemelt turisztikai desztinációkat és nevezetességeket. Magyarország és a magyar kerékpársport megmutatta, hogy mostoha körülmények között is képes világszínvonalú sporteseményt lebonyolítani - hangsúlyozta az MKSZ.