Múltidéző kosztümös séta Egerben a Turizmus Világnapján

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 21. 17:42

Szeptember 27-én azzal az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. arra invitálja mind a helyieket, mind az Egerben tartózkodó vendégeket, hogy tartsanak velük és egy turista szemével fedezzék fel alternatív történelmi idegenvezetésen a belváros polgári miliőjét.
A 91 évig tartó török megszállás alól 330 éve, 1687-ben szabadult fel a város. Eger középkori városszerkezete ezt követően változott meg markánsan, az 1700-as évek lendületes építkezéseinek köszönhető a városmag jelenleg is ismert arculata, ekkorra datálhatjuk a belvárosi negyedek, a „fertályok" kialakulását.

Visszaidézve az egri urbanizáció hajnalát, a város egyik legkorábbi polgári lakóházában kialakított szállodának, a Hotel Senator-Háznak a teraszán az Egyesület Eger Idegenforgalmáért idegenvezetői, Badacsonyiné Bohus Gabriella, Prokai Rózsa és Angyalné Dobos Virág stílusosan, korabeli öltözetben várják szeptember 27-én, szerdán 15 órától rendhagyó városnéző sétára az érdeklődőket.

A Kis-Dobó téri találkozási pontról induló, a belváros épületeinek hajdani tulajdonosait és legendáit felidéző idegenvezetés mintegy másfél órán keresztül szolgáltat programot a résztvevőknek. A sétán való részvétel ingyenes.

Fotó: Eger TDM