Nő a vendégéjszakák száma Brüsszelben

Forrás: MTI

 2018. július 19. 18:47

Brüsszelben a 2016 márciusában elkövetett terrortámadások után jelentősen csökkenő vendégéjszakák száma mára ismét megközelíti korábbi szintjét.

Naponta mintegy 30 ezer látogató nézi meg a belga főváros szimbólumának számító Manneken-Pis szobrocskát. A vendégéjszakák hotelekben eltöltött aránya az első fél évben 3 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit, 72,5 százalék volt. A magánlakások kiadásának száma pedig rekordszintű, 25 százalékos emelkedést mutat a tavalyi adatokhoz képest. A La Libre Belgique című belga napilap szerint továbbra is a belföldi turizmus a legerősebb, a fővárosba mintegy 1,3 millió belga látogatott idén. A legtöbb, 700 ezret is meghaladó turista Franciaországból érkezett, akiket közel 500 ezer spanyol, mintegy 435 ezer brit, 430 ezer német, több mint 380 ezer amerikai, mintegy 250 ezer holland és 240 ezer olasz turista követett. Kínából 121 ezren érkeztek, Svájcból 95 ezren, Brazíliából pedig 88 ezren.

A Manneken-Pis-t a legtöbb turista felkeresi Brüsszelben

Fotó: pixabay.com

A legfőbb turistalátványosságok között sorrendben a brüsszeli főtér, a Grand Place és a Manneken-Pis szobrocskát követően a Királyi Szépművészeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum, a Képregény Múzeum, az idén 60 évvel ezelőtt tartott világkiállításra épült Atomium épülete és az Európai Parlamentet bemutató kiállító terem szerepel.

A 2016-os merényleteket követően jelentősen, mintegy 40 százalékkal csökkent a belga főváros turistáinak száma. A Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metrómegállóban végrehajtott brüsszeli terrortámadásokban harminckét ember életét vesztette, és háromszáznegyvenen megsebesültek, köztük két magyar.