Ősztől naponta többször felcsendül a győri városháza harangjátéka
Szerdán 37 harang érkezett Győrbe az innsbrucki Grassmayr harangöntödéből, amelyeket a Baross híd felőli kistoronyba emeltek be.
Dézsi Csaba András, a város polgármestere a beemelés előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a kecskeméti városháza harangjátéka mellett az ország legnagyobb harangjátéka lesz a győri.
Valamennyi harang az innsbucki Grassmayr harangöntödében készült idén nyáron, ahol 1599 óta öntik a harangokat.
A bronzharangok játéka hangterjedelemben három oktávot ölel fel, a hatvonalas C hangtól a háromvonalas C hangig terjed a skála. A harangjáték szeptemberben indul.
A polgármester elmondta, hogy az 1805-ben öntött és az első világháború során elrekvirált tűzharang helyébe is egy öntött új harang érkezik a nyugati toronyba, várhatóan december 6-áig. A tűzharang később a negyed, fél, háromnegyed és egész ütéseket üti majd, emellett lengetve, harangnyelvvel is megszólalhat a nagyobb ünnepségek alkalmával.
Egy alpinista a helyére emeli az egyik harangot |
Fotó: MTI/Krizsán Csaba |
Most Balázs harangszakértő szerint európai kitekintésben az egyik legpontosabb hangolású harangjátéknak tekinthető a győri.
A harangokat egyedileg készítették, 1100 Celsius-fokon öntötték, különlegességüket pedig a forma kialakítása adja, mert véglegesen az határozza meg a hangjukat.
A másik különlegesség a hangterjedelem, mert a három oktáv annyira széles, hogy a könnyűzenei és a klasszikus zenei irodalomnak szinte a legtöbb darabját el tudja játszani.
A repertoár mintegy félszáz zeneszámból áll majd. Kialakítanak egy évközi blokkot, amelyben hétköznap húsz zeneszám kap helyet, hétvégenként pedig öt tematikus – matiné, operett, népdal, klasszikus és könnyűzenei – blokkból játszanak. A könnyűzenei blokkot az önkormányzat szavazásra bocsátja közösségimédia-felületein.
Mindezek mellett a nagyobb egyházi és állami ünnepekre is összeállítják az ünnepi zenei programot.