Rekordszámok Prágában

Forrás: turizmus.com

 2019. május 15. 13:52

Rekordszámú konferenciát és kongresszust fogadott 2018-ban a cseh főváros, amely a kilencedik helyet foglalja el a világ legnépszerűbb találkozóhelyeinek listáján.

A cseh statisztikai hivatal adatai szerint 2018-ban összesen 4534 – ötvennél több résztvevőt számláló – konferencia és kongresszus zajlott le Prágában. Ez 2,2 százalékkal haladja meg a 2016-os rekordév számait, és 3,3 százalékkal a 2017-es adatokat. Csehországon belül Prágában tartották az összes rendezvény 36 százalékát. A résztvevők száma a fővárosban 2013 óta 540 ezer körül mozog – 2018-ban pontosan 536.232 volt, ami 1,4 százalékos növekedés az előző évihez képest –, de eközben a rendezvények átlagos résztvevőszáma csökkent. Ez is alátámasztja azt a tendenciát, ami szerint a rendezvényszervezők több eseményt tartanak, de kevesebb résztvevőnek.

A Prágai Kongresszusi Iroda valamivel bővebb, az ötven fősnél kisebb rendezvényeket is számon tartó statisztikái szerint a legtöbb rendezvény (74 százalék) létszáma 10 és 149 fő között volt. Negyvenegy olyan kongresszust vagy konferenciát tartottak Prágában tavaly, ahol a résztvevők száma meghaladta az ezret.

A Prágai Kongresszusi Központ egyik terme

Fotó: praguecc.cz

Prága nemcsak helyi, hanem nemzetközi szinten is nagyon jól teljesített. Az ICCA (International Congress and Convention Association) globális értékelése szerint 2018-ban Prága kilencedik helyre került a kongresszusi helyszínek listáján, ahol tavalyelőtt még a tizedik volt. Budapest sem 2017-ben, sem 2018-ban nem volt benne az első tízben, tavaly a 20. helyre került. Csehország 2018-ban a nemzetek listájában a 26. helyet foglalja el.

Prága esetében a legnagyobb küldő országok az USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Svájc. A leggyakoribb témák: orvostudomány, oktatás, társadalomtudomány, ipar. A legnépszerűbb helyszínek – az összes prágai rendezvény 78 százalékát tartották itt – a konferenciahotelek.

„A tavalyi és az idei kapacitásbővülésnek köszönhetően arra számítunk, hogy a rendezvények száma a következő években is folyamatosan nőni fog. Csehország egyike annak az ötven országnak, amelyek a rendezvénypiacon a legnagyobb globális bevételt realizálták” – mondta Roman Muška, a Prágai Kongresszusi Iroda ügyvezető igazgatója.

A Prágai Kongresszusi Központ épülete

Fotó: Wikimedia Commons

A rendezvénypiac a globális gazdaság egyik legfontosabb területe. 2017-ben 1,5 milliárd ember vett részt különböző üzleti találkozókon a világ 180 országából. Ezek az események 1,07 ezer milliárd USA dollár értékű közvetlen fogyasztást generáltak – ebből 1,3 milliárd jutott Csehországnak – és 10,3 embernek adtak munkát közvetlenül – 12 ezernek Csehországban.