Először koncertezik Magyarországon Anglia egyik legnépszerűbb zenekara

Forrás: turizmus.com

 2023. október 17. 10:04

Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata több mint harmincéves pályafutása során először jár hazánkban, ráadásul a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című vadiúj albumukat is bemutatják a magyar közönségnek a Budapest Parkban július 3-án.

A Take That 1989-ben alakul Manchesterben, az eredeti felállásban Gary Barlow, Howard Donald, Mark Owen, Jason Orange és Robbie Williams szerepelt. Tulajdonképpen az első lépésektől kezdve sikerre volt ítélve a produkció, debüt lemezük 1992-ben jelent meg Take That & Party címmel, és a brit albumeladási listákon egészen a második helyig jutott, sőt, kétszeres platina minősítést ért el - közölte a Budapest Park.

Júliusban koncertet ad a Take That a Budapest Parkban

Fotó: Budapest Park

 

Az évek során halmozták a sikereket, '96 februárjában feloszlottak, majd 2006-ban újra turnéra indultak. A formáció jelenleg trióként tevékenykedik, miután 2014-ben Robbie Williams és Jason Orange kiszállt a zenekarból. 2019-ben ünnepelték fennállásuk harmincadik évfordulóját egy 38 állomásos sold out turnéval, vagyis összesen 650.000 rajongó volt kíváncsi az hihetetlenül látványos showműsoráról híres csapatra.

A közönség tehát már tűkön ülve várja a folytatást. Idén novemberben érkezik ugyanis a This Life című kilencedik Take That-album, amelyről már egy ízelítőt is kaptunk a Windows című dallal.

Anglia kedvenc fiúcsapata, a Take That tehát hat év után a rajongók legnagyobb örömére új albummal jelentkezik, amit egy masszív tavaszi brit turné követ, majd a This Life - Under The Stars elnevezésű koncertsorozattal Európa felé veszik az irányt, és vége megcélozzák Magyarországot is, hogy 2024. július 3-án a hazai közönségnek is megmutassák, mitől olyan sikeresek immáron több mint három évtizede.

A Budapest Parkba a jegyértékesítés október 19-én 10 órakor indul. Akik azonban október 17-én 18 óráig előrendelik a This Life című új albumot, azok 24 órával korábban, október 18-án 10 órától bebiztosíthatják helyüket a Take That európai turnéjának bármely állomására.