Több mint száz művész életét mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza
Forrás: MTI/turizmus.com
2021. november 29. 12:14
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megnyitón hangsúlyozta: a magyar és a zsidó kultúrát a közösség számára teremtett értékek és a mindkét identitásra jellemző "szabadságharcos lelkület" köti össze.
2018-ban Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnológia címmel nyílt kiállítás az épületben, amely most kiegészült a művészeti élet nagyjait bemutató gyűjteménnyel, köztük írókkal, képzőművészekkel, zenészekkel."Nem lehet elmenni a zsidó művészeknek és tudósoknak a nemzet életében betöltött szerepük mellett. (...) Építkezni és megtartani csak a kultúra ápolásával és gyarapításával lehetséges" – hangsúlyozta a miniszter. Fontosnak nevezte, hogy minél több ember számára váljon megismerhetővé olyan egyéniségek életútja, akiknek példája inspiráló lehet a mai generációk számára.
Száznegyven zsidó művész életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában vasárnap megnyílt digitális tárlat |
Fotó: Zsidó Kíválóságok Háza |
Jakov Hadas Handelsman, Izrael budapesti nagykövete felidézte: 1944-ig aktív közösségi élet jellemezte a balatonfüredi zsidóságot, de ennek véget vetett az elhurcoltatás és bár később újra éledt a közösség, ám a zsidó szenvedés visszatükröződik a művészet eszközeivel.
Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy a 2018-ban átadott Zsidó Kiválóságok Háza méltó emléket kíván állítani az elhurcolt zsidóságnak.
A látogatók saját maguk tallózhatnak a digitális eszközök segítségével a nagyságok életrajzai és munkásságukat bemutató hang- és képanyagok között.