Tokaj is része Kína és az unió turisztikai évének

Forrás: turizmus.com

 2018. január 19. 14:53

Európai és kínai kormányzati- és üzleti vezetők ünnepélyesen útnak indították a 2018-as EU-Kínai Turisztikai Évet Velencében.

A 2018 EU-Kína Év promóciós tervének legfontosabb célja, hogy a kínai turisták számára Európát a legvonzóbb nemzetközi célállomássá tegye. A program keretében több európai Unesco világörökségi helyszínt is népszerűsítenek majd Kínában, köztük a Tokaji Borvidéket.

Az EU-Kína Turisztikai Év elnevezésű programot az Európai Bizottság alkotta meg, együttműködésben a vezető európai utazási és kereskedelmi szervezettekkel: az Európai Turisztikai Bizottsággal (ETC), a Welcome Chinese képviselőivel és az Európai Turisztikai Szövetséggel (ETOA). A cél a kínai és európai idegenforgalmi ágazat közötti kapcsolatok erősítése.

Az EU-Kína Turisztikai Év ünnepélyes megnyitója

Fotó: turizmus.com

Kína ma már a világ legnagyobb turisztikai piaca a költések terén, és második helyen áll a kiutazó forgalmat tekintve. 2016-ban a kínai polgárok összesen 122 millió alkalommal utaztak külföldre, amely a nemzetközi turizmus egyötödét tette ki.

A kínai bérnövekedés folytatódásának és az adminisztrációs könnyítéseknek köszönhetően pedig a jövőben várhatóan még könnyebben elérhetővé válik a külföldi utazás az ázsiai ország középosztályának tagjai számára. Erre válaszul kívánják az európai desztinációk tovább erősíteni pozícióikat ezen a piacon.

A 2018 EU-Kína Év promóciós tervének legfontosabb célja, hogy a kínai turisták számára Európát a legvonzóbb nemzetközi célállomássá tegye. Hogy ez a cél megvalósulhasson, fontos a turisztikai vállalkozások dolgozóinak képzése annak érdekében, hogy a legjobb kiszolgálást tudják nyújtani a kínai utazók számára, megértve mit is igényelnek a kommunikáció és a szolgáltatások terén.

Ennek érdekében az Európai Bizottság és az Európai Turisztikai Bizottság egy új együttműködési platformot hozott létre az Európába irányuló turizmust serkentése céljával 2018-tól kezdődően. A 2018 EU-Kína Turisztikai Év kiemelt partnere a Welcome Chinese, amely a promóciós események főszervezői feladatait is ellátja.

A Welcome Chinese rendelkezik az egyetlen olyan, a kínai kormányzat által elfogadott tanúsítvánnyal, amelynek birtokosai hivatalosan is teljesítik a Kínai Turisztikai Akadémia által - a Kínai Központi Televízióval és a UnionPay-jel, az ország egyetlen bankkártya kibocsátójával közösen – meghatározott, kínai utazókra szabott vendéglátói sztenderdeket.

A kínai utazók európaitól eltérő viselkedési mintái és kulturális szokásai nagyban befolyásolják az utazásokkal kapcsolatos választásaikat is. Az egyik legfontosabb hátráltató tényező a nyelvismeret hiánya.

A Welcome Chinese egy a Kínai Turisztikai Akadémia által elindított és hitelesített minősítési rendszer, amelynek használói támogathatják a program megvalósítását. Az egységes sztenderdek felállításán és a kínai utazók fogadására specializált tréningeken keresztül a program célja, hogy a szektor szereplői világszerte jobban megismerjék a kínai utazókat annak érdekében, hogy valóban minőségi szolgáltatást legyenek képesek nyújtani számukra.

Kapcsolódó cikkek