Turisztikai látogatóközpont épül a Kis-Balatonnál

Forrás: bfnp.hu / turizmus.com

 2018. december 07. 11:51

Letették az alapkövét a Kis-Balaton Látogatóközpontnak Fenékpusztán. A teljes projekt fejlesztése 1,2 milliárd forintos uniós támogatással valósul meg.
Kis-Balaton a hazai természetvédelem emblematikus helye, ahol egy teljesen formabontó, mégis tájba illő, külső energiaforrást nem igénylő látogatóközpont kivitelezése kezdődik meg, földtakarással és növényekkel a tetején, napelem-parkkal, talajszondás fűtési rendszerrel - fogalmazott Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a létesítmény alapkőletételén.

Az alapkőletétel pillanata

Fotó: Pelsőczy Csaba

Manninger Jenő a térség országgyűlési képviselője, Zala megye fejlesztési biztosa arról beszélt, hogy régi vágya a térségnek a Kis-Balaton részben még rejtett kincseinek jobb bemutatása. "Az új látogatóközpont jó helyen, jó feltételek közt valósulhat meg, közel a turistaáramlathoz, így bekapcsolódhat a térség aktív turizmusába is szárazföldön és vízen egyaránt" - fogalmazott, utalva a Hévízi-csatorna közelségére.

 

Látogatóközpont extrákkal

A BfNPI közelmúltban létrehozott látogatóhelyeinek hálózatába (tihanyi Levendula Ház, bakonybéli Pannon Csillagda, Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont) illeszkedik az Igazgatóság legújabb Kis-balatoni fejlesztése is. A projektterület jelenleg is fontos kiindulópontja a Kis-Balaton iránt érdeklődőknek, innen indulnak a szakvezetések és terepi programok a jelenleg évi 5 000-10 000 fő látogató részére. Ennek a jelentős látogatói érdeklődésnek a kiszolgálására épül a látogatóközpont.

A projekt célja egy bemutató látogatóközpont kialakítása ezen kiemelkedő jelentőségű, fokozottan védett nemzeti parki tájegység értékeinek közvetítésére új ökoturisztikai attrakció létrehozásával, unikális kínálat biztosításával a régió turisztikai kínálatában. A tájba illeszkedő, mai kor igényeit szem előtt tartó, több funkciós épület kiinduló pontja lesz a terület élővilágát bemutató szárazföldi és vízi túráinak. A kiállítás, a mozi, a tanösvény és a kapcsolódó programok megvilágítják az élővilág változatosságát és az ökológiai összefüggéseket. A kiszolgáló funkciók (étterem, bolt, játszótér) szintén hozzájárulnak a látogatók kellemes itt tartózkodásához.

A fejlesztés jelentős környezettudatos megoldásokat tartalmaz: zöldtető; hosszhomlokzatok tornácos kialakítása (árnyékolás); talajszondás hőszivattyús rendszer (fűtés, hűtés); biológiai szennyvíztisztító; napelemekből álló háztartási méretű kiserőmű (áram termelés).

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI), több mint 20 éve nagy hangsúlyt fektet természeti értékeinek élményszerű bemutatására. A sokszínű értékeket és védelmük fontosságát 14 látogatóhely, évi 150 rendezvény, számos környezeti nevelési és turisztikai szolgáltatás közvetíti a nagyközönség felé.

 

További fejlesztések a térségben

Puskás Zoltán a projektgazda Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője elmondta, folyamatosan nő az érdeklődés a térség iránt, miközben a látogatók fogadására már régóta alkalmatlan a meglévő infrastruktúra.

A tervek szerint 2020 június közepéig épül meg a Kis-Balaton kapujának is nevezhető új látogatóközpont a Vönöczky Schenk Jakab kutatóház szomszédságában, mintegy 1300 négyzetméteren, moziteremmel. Lesznek kültéri attrakciók, köztük játszótérrel. A projekt részeként a Diás-szigeti Fekete István emlékház mellett felújítják a Matula-kunyhót, és sor kerül eszközbeszerzésekre is.

2020-ig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság - amelynek területén épül meg az új látogatóközpont - összesen 5 milliárd forintnyi támogatásban részesülhet a KEHOP és a GINOP forrásaiból a projektjei megvalósításához.

 

Fejlődő nemzeti parkjaink

Rácz András kiemelte: mára a hazai ökoturizmus legjelentősebb tényezőivé váltak a nemzeti parkigazgatóságok. Ezek működtetik a felét a mintegy 700 magyar ökoturisztikai létesítménynek, éves szinten 1,6 millió regisztrált és ennél sokkal több nem regisztrált látogatót vonzva túraútvonalaikon, tanösvényeiken. Az elmúlt 6-8 évben 50 százalékkal nőtt az érdeklődés ezen látogatóhelyek iránt - tette hozzá.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy 2020-ig az ország tíz nemzeti parkja több mint 60 milliárd forint uniós támogatáshoz jut beruházásaira, amelynek révén mintegy 100 ezer hektáron javulhat a természeti környezet állapota.