Velodrom épül Debrecenben

Forrás: Magyar Építők

 2018. június 29. 14:51

Debrecenben alakítanak ki egy kelet-magyarországi kerékpársport-központot, ami elsősorban edzőcsarnokként működik majd.

A Hajdú-Bihar megyei létesítmény építése várhatóan 2020-ban kezdődik, és 2021-re fejeződik be. A komplexumban kialakítanak egy szabványos méretű, 200 méteres körpályát és egy lelátót is átadnak majd. A fejlesztés költsége várhatóan 3 és 4 milliárd forint között alakul.  Révész Máriusz kormánybiztos elmondta: a 2017-es kormánydöntés alapján újonnan épülő három velodrom helyszíneit a Magyar Kerékpáros Szövetséggel egyeztetve választották ki. A nyugat-magyarországi helyszínről is döntöttek és az eredményt hamarosan be is jelentik.

Nem található hasonló létesítmény a közelben

Fotó: magyarepitok.hu

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke azt hangsúlyozta: hasonló velodrom nem található a közelben, így a debreceni edzőcsarnok nyújtotta lehetőségek külföldi csapatok számára is vonzók lehetnek.