Sportrendezvények szervezésére új céget alapított a kormány
Forrás: turizmus.com
2019. január 04. 23:15
Korábban történt
Az ötvenmillió forint tőketartalékkal létrehozott Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft. veszi át a hazai rendezésű világversenyek szervezését. Budapest az idén négy olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak is otthont ad.
Az asztaliteniszezők (április 21–28.), a vívók (július 15–23.), a kajak-kenusok (augusztus 21–25.) és az öttusázók (szeptember 3–9.) versenyeinek sajátosságai ugyan jócskán eltérnek egymástól, ám idővel a kizárólag a versenyszervezéssel foglalkozó csapat olyan rutinra tehet szert, amely gördülékennyé és költséghatékonyabbá teheti a szervezést – írja a Nemzeti Sport.
Az új cég a munka hajrájában vehet majd részt |
Fotó: MTI |
Azzal, hogy Balogh Sándor, a Bp2017 Nkft. gazdasági igazgatója 2018 utolsó napján bejelentette, hogy átadja a Duna Aréna és a Dagály Strand üzemeltetési jogát, egyben utat nyitott az új cégnek. A vállalatot az EMMI, azon belül is Szabó Tünde sportért felelős államtitkár felügyeli majd, aki az eddig elsősorban sportriporterként ismert Mezei Dánielt kérte fel a cég vezetésére.
Az első esemény az asztaliteniszezők egyéni világbajnoksága lesz, amelynek a BNV területén lévő két kiállítási csarnok ad otthont. A kiemelkedő ázsiai érdeklődés miatt ez a vb a világ hatodik legnézettebb sporteseménye. A kormány csaknem 1,2 milliárd forintot szavazott meg az esemény támogatására, amiből majdnem egymilliárdot a Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft. kap meg.
Tekintve, hogy az április 21-ei rajtig alig három és fél hónap van hátra, a szervezőmunka már jóval korábban megkezdődött. A sportágból származó információk alapján a gyakorlatban egyelőre még nem működő cég objektív okok miatt legfeljebb a munka hajrájában vehet majd részt. A nyári vívó- és kajak-kenu, valamint az ősz eleji öttusa-világbajnokság előtt azonban már az asztalitenisz vb-n szerzett tapasztalatokkal felvértezve vághat neki a munkának – számol be az előkészületekről a Nemzeti Sport.