A Prestige Hotel Budapestben alszik a legjobban a vendég

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2016. március 20. 13:38

Legalábbis erre enged következtetni, hogy az alig egyéves szálloda nyerte el idén a három éve alapított Alvásbarát Hotel díjat. Az elismerést az Alvás Világnapja alkalmából, március 18-án adtak át, izgalmas szakmai konferencia záróakkordjaként, melynek szintén a díjazott ház adott helyet.

A szálloda a harmadik a díjjal rendelkező hazai hotelek sorában, első alkalommal a Four Seasons Hotel Gresham Palace, majd tavaly az ibis márka új alvásbarát koncepciója kapta az elismerést.

A díjátadón G. Németh György, a World Sleep Day Hungary program igazgatója elmondta: a díj odaítélésekor orvosi és szállodaszakmai szempontokat egyaránt figyelembe vesznek, a középpontban pedig a vendégélmény, az alvásminőség áll, beleértve minden olyan tényezőt, amely ezt befolyásolja. A zsűri összesen 150 kritériumot vizsgál, melyek egyébként sok tekintetben egybecsengenek a Hotelstars Union vonatkozó kritériumaival is.

A minősítés fontosságát hangsúlyozta és működését vázolta fel röviden Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki a Sleepfriendly Hotel Program zsűrijében is helyet foglal. Mint mondta, a két minősítési rendszer jól kiegészíti egymást, a feltételrendszer pedig állandóan változik is bővül, figyelembe véve a vendégek véleményét, igényeit, visszajelzéseit.

Ezt erősítette meg Kiss Róbert Richárd, a Sleepfriendly Hotel International Program elnöke is, aki a nemzetközi trendekbe is adott egy kis kitekintést, kiemelve a program külföldi nyerteseit. A díjat idén a honolului Halekulani Hotel kapta Hawaii-n.

A Prestige Hotel Budapest nevében a díjat Gaál Miklós vette át, aki kiemelte: büszkék rá, hogy rövid időn belül és fiatal kora ellenére ennyi elismeréssel lett gazdagabb a szálloda, hiszen épp a napokban kapta meg a Hotelstars Union 4 csillag superior minősítését, a szálloda épületében működő Costes DownTown pedig a Michelin-csillagot. Kevés hotel mondhatja el magáról azt is, hogy reggelije Michelin-csillagos étterem konyhájáról kerül ki. De nemcsak a gasztronómia, hanem minden egyéb területen is kiemelt figyelmet kap a vendég elégedettsége és kényelme, ilyen módon az alváskomfortra is komoly figyelmet fordítottak. A díjátadó után a résztvevők személyesen is megtekinthették a szállodát.

 

A fotón balról jobbra Gaál Miklós, Niklai Ákos, Kiss Róbert Richárd és G. Németh György.

 

A Worls Sleeping Day program alkalmából rendezett konferencia is izgalmas előadásokat vonultatott fel, melyek sok egyéb érdekes információ mellett hamarosan elérhetők lesznek a www.napialvas.hu weboldalon.