Jó évre számítanak a szállodások

Forrás: turizmus.com

 2016. január 24. 16:05

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége novemberi tisztújító közgyűlése után az új választmány megtartotta első, alakuló ülését. A szállodások optimistán néznek 2016 elé, szinte kivétel nélkül a forgalom növekedésére számítanak – derült ki a nagy szállodaláncok és a régiók előrejelzéseiből.

A Hilton Budapestben január 22-én megtartott ülés első napirendi pontjaként személyi ügyekről döntött a testület, a választmányba további három főt kooptáltak Polgár Tibor, Jo Gowie és Flesch Tamás személyében, míg az ügyvezető elnökség tagja lett Baldauf Csaba és Flesch Tamás.

Niklai Ákos elnök röviden ismertette az új választmány számára a szövetség céljait, melyek között az egyik legfontosabbnak jelölte meg a Hotelstars Union nemzeti védjegyrendszer üzemeltetését, a tagok számára szolgáltatásnyújtás és az érdekvédelem, lobbizás mellett. A jövőben az új szakmai kihívásokra figyelemmel – a HOTREC-hez hasonlóan – az MSZÉSZ kiemelten foglalkozik majd a digitális ügyekkel. Felülvizsgálják és megújítják a szövetség különböző szekcióinak működését, az éttermi szekcióban ez már megtörtént; tervezik az MSZÉSZ honlapjának megújítását is. Folyamatosan napirenden tartanak olyan fajsúlyos témákat és versenyképességi kérdéseket, mint a munkaerőhiány, az oktatás színvonala vagy az esélyegyenlőség megteremtése a terjedő közösségi magánszálláshelyekkel, és kitartóan dolgoznak a szálláshelyi áfa csökkentésén. A szövetség fontosnak tartja, hogy ne csak Budapest, hanem a vidék problémáival is foglalkozzon, szeretnék, ha a régiókban az eddiginél intenzívebb szakmai élet folyna, ehhez viszont szükség van a vidéki tagok aktívabb részvételére, amiben az elnök kérte a régióvezetők segítségét.

Niklai Ákos beszámolt arról is, hogy a másik három szakmai szervezettel (MUISZ, MABEUSZ, MaReSz) konzorciumba szerveződve sikeres volt az együttműködésük a Finta Stúdióval, amely legtöbb javaslatukat beépítette az új kongresszusi központ terveibe. Fontosnak tartják, hogy mielőbb kormány-előterjesztés készüljön és pozítiv kormányzati döntés szülessen, mert különben a tervezett 2018-as nyitás időpontja kitolódhat.

A négy szövetség között szorosabbá vált az együttműködés, és a Magyar Turizmus Zrt.-vel is rendszeressé váltak találkozóik az országmarketing ügyeiben. A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával tavasszal nagyközönségi kampányt indít az MSZÉSZ a Hotelstars rendszer megismertetésére.

A 2017-es Artisjus-jogdíjak előkészítésére szakmai egyeztetést terveznek a szállodákkal, és várják az ötleteket a tarifák kialakítására.

A szállodaszövetség meghívást kapott a 2024-es budapesti olimpia pályázatát előkészítő bizottságba is, amellyel komoly tárgyalások előtt áll a szállodai kapacitások lekötése és az árazás kapcsán.

Tavasszal ismét lesznek régiós ülések, az előző évi szisztémához hasonlóan, az itt elhangzó előadások legfontosabb célja az edukáció és a legújabb ismeretek átadása. Könnyid László, az MSZÉSZ új alelnöke személyen tervezi végiglátogatni a régiós üléseket, s elmondta azt is, szeretné a foglaltsági előrejelzés készítésének gyakorlatát népszerűsíteni, elterjeszteni a tagság körében.

A szövetség ezenkívül felmérést készül indítani, hogy mely szállodák kívánnak a családbarát, idősbarát, kutyabarát vagy éppen hátrányos helyzetűeknek segíteni kívánó egységek listájára felkerülni.

A választmányi ülésen a nagy szállodaláncok és a régiók jelen lévő képviselői röviden összegezték az első három hónap kilátásait és várakozásaikat 2016 egészére. Örvendetes, hogy – a dél-dunántúli régió kivételével – mindenki növekedésről számolt be, jellemzően 3-4-5 százalékos forgalombővülést valószínűsítve az első negyedévben. A szállodások jó évre számítanak, a nyugati régió és a Balaton szállodái például egyenesen kiemelkedő érdeklődést tapasztaltak a legutóbbi bécsi vásáron, ami szerintük Magyarország, mint biztonságos és vonzó desztináció felértékelődését mutatja.