Népszerűek a Danubius hölgyprogramjai

 2013. szeptember 12. 19:39

Így terítünk mi, csokivarázslat, könyvvásár, szalvétahajtogató verseny, ötletek Héjja László mesterszakácstól a gyors, okos vendéglátáshoz – ezek voltak a csütörtöki Danubius Hölgyprogram főbb eseményei, miközben Görög Ibolya protokoll szakértő volt az előadó vendég, a Radisson Blu Békében.

Ahogyan Mészáros Marianna, a szállodalánc marketing szakembere, a programsorozat ötletgazdája elárulta, akkora volt az érdeklődés, hogy több mint 200 jelentkezőt kellett elutasítani helyhiány miatt. Számosan a határ túloldaláról jelentkeztek, akárcsak az előző rendezvényeken.

Tavasszal Szendy Gábor népszerű író-pszichológust hívták meg, majd Vass Virág tartott kifejezetten nőies-sminkes-divatos délutánt, most pedig a protokoll világába kalauzolta el a vendégeket Görög Ibolya.

A hölgyprogramok – amelyek segítenek kibővíteni a szállodák szokásos törzsvendég körét és népszerűsítik a házat – az őszi hónapokban folytatódnak. Legközelebb a spa, illetve a grafológia világával ismerkedhetnek meg – egészen a kulisszatitkokba bele látva - az érdeklődők. A szervezők azonban szeretnék kiterjeszteni a vendégcsalogató eseményeket a vidéki szállodákra is.