Pisztrángfogós, bobozós, canopy-zós szezonnyitó Visegrádon

Forrás: turizmus.com

 2015. május 11. 20:43

Élménydús szezonnyitón ismertette újdonságait a Dunakanyar Visegrádon, a meghívott csaknem 20 fős újságíró csapatot nemcsak információkkal látták bőven el, hanem kalandokkal is.

A lassan hagyományosnak számító tavaszi visegrádi szezonnyitón - melyet az MT Zrt. Budapest-Közép-dunavidéki RMI és a Visegrádi TDM közösen szervezett -  többször elhangzott, hogy az idei az összefogás éve lesz. Ennek jegyében a szépen fejlődő Visegrádi TDM-en kívül az újonnan megalakult esztergomi, az egynapos turizmus problémájával küzdő szentendrei és a szintén sok újdonságot felvonultató váci TDM is szólt a jelenlévőkhöz, valamint a térség turizmusára meghatározó hatású Duna-Ipoly Nemzeti Park szóvivője is felvillantott néhány izgalmas programot és információt.

 

Az összefogásban koordináló szerepet betöltő Visegrád önmagában is annyi újdonságot mutatott be, hogy külön cikkben is érdemes beszámolni róla (amit hamarosan meg is teszünk). Most debütált az 50 extra kedvezményt magában foglaló Club Visegrád kuponfüzet, folyamatosan bővülnek a heti garantált programok, melyek szintén külön kis füzetben jelentek meg. A TDM-tag szálláshelyek „Minősített szálláshely" táblákat kaptak, és helyi ajándéktárgyként most került a boltokba a Visegrádi méz, amely a környéken fellelhető fűszerekkel kínál érdekes ízkombinációkat. Júniustól a Fellegvárban elhelyezett webkamerán is látható lesz a Dunakanyar, s ennek 200 méteres körzetében nyílt wifi is elérhető lesz, illetve idén újabb útbaigazító táblák kerülnek ki.

 

Idén 31. alkalommal kerül megrendezésre a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok (július 10-12.), május 30-án pedig gasztrofesztivállal várják a vendégeket.

Esztergom arról számolt be, hogy megalakult az Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület, mely az aktív és a vallási turizmust tűzte zászlajára. Több kulturális és gasztronómiai esemény is maradásra csábítja majd a vendégeket.

Vác TDM-szervezete tudatosan építkezik, egyik tematikát a másik után helyezi fókuszba. Eddig a kulturális turizmus kapott nagy hangsúlyt kiállításokkal, rendezvényekkel és infrastruktúra-fejlesztéssel, idén a kerékpáros és vízi turizmust szeretnék fejleszteni, ezek összekapcsolására külön programokat dolgoznak ki.

Szentendre pályázati projektje keretében, ami most zárul majd le, sok fejlesztést megvalósított, például új kiadványokkal, pihenőhelyekkel, látogatóközponttal, infrastrukturális beruházásokkal. Ugyanakkor - mint elhangzott - még midig azzal küzdenek, hogy a turisták csak néhány órára maradnak.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park sok turizmusbarát szolgáltatással bővítette kínálatát, ezekből is kaptunk ízelítőt. Egyre kedveltebbek például a dunakanyari kenutúrák, de erdei iskola, vezetett nappali és éjszakai tematikus túrák is elérhetők. Június 21-én izgalmas programként Mécsbogár Fesztiválra invitálják az érdeklődőket, illetve több új, küszöbön álló fejlesztésről is hallhattak a jelenlévők. A turizmus számára saját weboldalt is létrehoztak http://www.dunaipoly.hu/ címen.

 

A tanulmányút résztvevői ezt követően rövid látogatást tehettek a Zugfőzde Pálinkamúzeumban (http://www.palinkamuzeumvisegrad.hu/), ahol a pálinkafőzés történetéről és kulisszatitkairól szóló sztorik mellé egy kis kóstolót is kaptak, majd a Visegrádi Pisztrángos tavakból (http://www.visegradipisztrang.hu/) mindenki maga foghatta ki az ebédjét. A közeli erdei fogadóban elköltött pisztrángebéd után az adrenalin következett, a csapat a visegrádi téli-nyári bobpályán (http://www.bobozas.hu/visegrad/) és az erdei canopy pályán (http://www.canopy.hu) tehette próbára bátorságát.

Fotók: www.amadala.hu