Robbanás Ankarában, 28 halott

Forrás: Index

 2016. február 17. 19:29

Szerdán kora este hatalmas robbanás rázta meg a török fővárost. A CNN törökországi tudósítója szerint Ankara belvárosában, alig néhány száz méterre a parlament és a miniszterelnöki hivatal épületétől egy katonai parancsnokság közelében robbantottak.

A kormányzati épületekben éppen magas biztonsági fokozatú tanácskozást tartottak Recep Tayyip Erdogan elnök részvételével. A kormányszóvivő bejelentette: terrorakció történt.

Az autóbombát egy katonai egységeket szállító konvoj mellett robbantották fel.

Egyelőre öt halálos áldozatokról és 10 sebesültről érkezett hír.

A legutóbbi hírek 28 halálos áldozatról és több mint 60 sebesültről szólnak.

A török katonai vezetés közleményben ítélte el a terrortámadást, és közölte, hogy katonák is voltak az áldozatok között.

Ahmet Davotoglu török miniszterelnök a robbanást követően lemondta tervezett utazását Brüsszelbe, ahol uniós tagállamok vezetőivel tanácskozott volna, elsősorban a migrációs válság kezeléséről.

Török források azt állítják, a jelek arra utalnak, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezetet áll a támadás mögött, de a ISIS akcióját sem zárják ki.

Magyar áldozatról vagy sérültről nem tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Fotó: Fotó: Stringer / AFP