Sajtra magyar!

 2014. március 12. 16:05

Idén a minőségi kézműves tejtermékek, azon belül is a sajtkészítmények lesznek a Magyar Ízek Vásárának fókuszában március 29-30-án, a Millenárison.

Az eseményen hazánk 150 kistermelője képviselteti magát, akik többek között olyan hungarikumokkal és különlegességekkel készülnek majd, mint az igazi házi készítésű túrórudi, a különféle bivalytej készítmények, vagy a frissen köpült vaj.

A 30 sajtmester, 72 ezer liter tej felhasználásával, megközelítőleg 6000 kg sajttal és különleges kézműves tejtermékek széles skálájával készül. A szervezők színes színpadi programokkal kívánják bemutatni a tej különféle felhasználási módját, így a látogatók megismerkedhetnek többek között a vajköpülés, a jó minőségű aludttej és a házi túrórudi elkészítésének fortélyaival.
A színpadi bemutatók mellett a hétvége kiemelt programja a Borjour Zenit rendezvény lesz, melynek keretén belül magyar szőlőfajtákból készült borokat mutatnak be a kilátogatók számára.

A Kézműves Magyar Ízek Vásárát eddig 6 alkalommal rendezték meg és összesen 200 kézműves gazda és kistermelő mutatkozott be A rendezvényeken 78 ezer látogató fordult meg.