A siklósi várban is ülésezett az MSZÉSZ
Forrás: turizmus.com
2019. május 10. 06:16
A történelmi falak között található, ám modern technikával felszerelt, 100 személy befogadására alkalmas konferenciaterem kiváló helyszínnek bizonyult a tanácskozáshoz és a társult tagok kiállításának megtekintéséhez – tájékoztatott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.
A régióülésen – amelyen 13 szálloda és étterem képviselői vettek részt – először Szentgyörgyváry Péter várkapitány tájékoztatta a jelenlévőket a helyszín adta lehetőségekről, a várban megrendezésre kerülő fesztiválról, a gyerekbarát szolgáltatásokról, illetve a szállodákkal kiépíteni kívánt szoros együttműködésről, közös csomagajánlatokról.
Mai témákról történelmi falak között |
Fotó: MSZÉSZ |
A tagszállodák beszámolóiból kirajzolódott, hogy 2018-at rekordévnek értékelték a szakemberek, viszont idén, az első hónapokban megtorpanás, sőt kismértékű visszaesés volt tapasztalható a vendégéjszakák számában.
Megtudhattuk azt is, hogy több szállodában terveznek idén felújításokat, melyek egyedüli gátja a kivitelezők hiánya lehet.
Ahogyan a korábbi régióüléseken – például legutóbb Hajdúszoboszlón is –, úgy Siklóson is tájékoztatót tartott a július 1-jén induló NTAK-ról Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyekért és vendéglátásért felelő igazgatója.
Schmidt Ferenc régióvezető felkérésére a Pécsi Tudományegyetem KTK laborvezetője bemutatta, hogyan lehet szemkamerával feltérképezni egy szállodai honlap gyenge pontjait, illetve, hogyan lehet a potenciális vendéget a honlapon tartani, s közvetlen foglalásra ösztönözni.
Salamon András, az MSZÉSZ jogi tanácsadója két fontos témával készült: egyrészt ismertette a Kúria precedens értékű ítéletét, amely nagy segítség lehet azoknak a hoteleknek, amelyek megtagadnák a megalapozatlan, negatív kritikákkal támadó, nemkívánatos vendég újbóli fogadását, másrészt tájékoztatott a céges laptop használatának munkaszerződésben való rögzítéséről.
Makai Gábor a szövetség GDPR szakértője a témával kapcsolat gyakori kérdésekről beszélt.
Sárvári-Deák Zsófia, az MSZÉSZ főtitkára a régiós statisztikákról és a szakmai aktualitásokról tartott prezentációt.
A siklósi vár konferenciatermében |
Fotó: MSZÉSZ |
A szakmai programot a Fülemüle Csárdában elköltött ebéddel zárták a Dél-dunántúli régió ülésén résztvevők.