Tisztújítás az MNGSZ-nél

 2014. március 11. 14:07

Március 7-én tisztújító küldött közgyűlést tartott a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség a BaGaTech szakkiállításon, hiszen a legutóbbi tisztújítás óta eltelt 4 év és a törvényi előírásnak eleget téve újra kellett választani minden pozíciót az elnöktől kezdve a bizottságok tagjaiig.

A közgyűlés 100 százalékos egyetértéssel megerősítette elnöki pozíciójában Krivács András (Fenyves Hotel**** & Conference Center, Baktalórántháza) jelenlegi elnököt és alelnökeit is. Így száz százalékos támogatottságot kapott Ambrus György szakács alelnök (Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula), Barabás Zoltán éttermi alelnök (Barabás Étterem, Debrecen és Budapest), valamint Horváth Ferenc cukrász alelnök (Horváth Cukrászda, Budapest).

Ezúttal új szakembert választottak az eddig inaktív második szakács alelnöki pozícióra is, melyre egyöntetű döntéssel Gulyás Károly került, aki nem ismeretlen a tagság előtt, hiszen több évtizede a Magyar Honvédség Katonaszakács Válogatottjának vezetője, trénere. Mindemellett munkája során a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor  Budapest Helyőrség Dandár főelőadójaként felelős a Petőfi Laktanyától egészen a Sándor Palotáig több egység gasztronómiájáért és közétkeztetéséért.

 

A fotón balról jobbra Barabás Zoltán, Horváth Ferenc, Krivács András, Gulyás Károly, Ambrus György.

A bártender alelnöki pozíciót jelenleg nem töltik be, inaktívvá válik, hiszen 2013. szeptembere óta - érthetetlen módon - kikerült a szakma az OKJ képzésből. Bíznak benne, hogy a helyzet változni fog egy olyan területen, melyet más országokban felsőoktatási, diplomás szinten oktatnak.

A küldött közgyűlésen alapszabály módosításokra is sor került, hiszen az elnökség kérésére, javaslatára a Szövetség átáll a 2 éves választási ciklusokra, mellyel elősegíti a gazdasági környezethez való alkalmazkodást és az együttműködéseket. A másik alapszabály módosítás a Szövetség bejegyzett címét érinti, mivel 2014. január végén új irodába költözött szövetségünk.

 

Az új (részben régi) elérhetőségek:

Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség

1134 Budapest, Stefánia út 34.

Telefon: 70/97-70-111

E-mail:    titkarsag@mngsz.com

web: www.mngsz.eu

Facebook: Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség