Bővülnek az IC+ program szolgáltatásai a Budapest–Szeged vasútvonalon

Forrás: MTI

 2022. szeptember 27. 13:26

Bővítik a szolgáltatásokat a Budapest–Cegléd–Kecskemét–Szeged vasútvonalon: meghosszabbított üzemidővel, októbertől kora reggeltől estig egész nap órás ütemben közlekednek az InterCity-vonatok, és elérhető lesz a fedélzeti vendéglátás.

Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára kedden, a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón elmondta: ez csak az első lépés, mert szeretnék elérni, hogy Magyarország összes kiemelt InterCity-járatán hasonló üzemidő legyen.

A Budapest–Cegléd–Kecskemét–Szeged vasútvonal Magyarország egyik legforgalmasabb vonala, a járvány előtt, 2019-ben 3 millió volt az éves utasszám. Idén az első nyolc hónapban is már 1,9 millióan választották a vasutat ezen a vonalon.

Vitézy rámutatott: az autózással versenyképes vasúti szolgáltatáshoz nagyban hozzájárul az, hogy egész nap rendelkezésre állnak az IC-járatok.

Kitért arra, hogy folytatják a távolsági járműpark fejlesztését. A kormány arról is döntött, hogy 39 plusz további 10 InterCity-szerelvény beszerzését indítják el. Ezek 7, legfeljebb 9 kocsis új vonatok lesznek, amelyek a MÁV-START állományába érkező, új Siemens mozdonyok mögött, korszerű kocsikkal közlekednek majd. Ez azt jelenti, hogy ezzel a beszerzéssel minden InterCityként közlekedő távolsági vonat korszerű, 21. századi jármű lesz Magyarországon, ezzel szeretnék népszerűsíteni és versenyképesebbé tenni a környezetbarát vasúti közlekedést.

Októbertől óránként közlekednek InterCity-vonatok Budapest és Szeged között

Fotó: MÁV

Az IC+ kocsik megjelenésével egy időben, közel 40 év szolgálat után búcsúznak a napi forgalomból a vonalról a Rába gyártmányú komfortkocsik. Október 1-2. között a MÁV-START járműbúcsúztató programot szervez ezen a 140-es vasútvonalon.

Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója arról beszélt: a csoport célja, hogy a közösségi közlekedés valós alternatívája legyen az egyéni közlekedésnek, minél többen váltsanak vonatra vagy buszra az autó helyett. Az IC+ program újabb eleme a most életbe lépő szolgáltatásfejlesztés, járatsűrítés, ami a csatlakozási lehetőségekkel az ország több pontjára biztosítja az eljutást. Ceglédről például át lehet szállni az IC beérkezését követő 5 percen belül Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza irányába – mondta. Tájékoztatása szerint 2023 ősztől Szabadka felé is megindulhat a személyforgalom Szegeden keresztül.