Elcsendesednek a csoportok az Országházban

Forrás: turizmus.com

 2016. június 21. 14:52

A Parlament épületében hamarosan elcsendesednek az idegenvezetők, pedig az eddigieknél nagyobb, sőt vegyes nyelvű csoportokat is kísérhetnek majd. Bevezetik ugyanis a drót nélküli, „fülbe súgó” tour guide rendszert, és audio guide-okat is lehet majd bérelni.

Az Országház Látogatóközpontjában, annak is az interaktív múzeumában fogadott mintegy 50 utazási irodai szakembert az Országgyűlés Hivatala, június 20-án. Bellavics István, a Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság igazgatója, valamint Szigeti Gábor, a Közönségszolgálati Iroda vezetője volt a két házigazda Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi igazgatója pedig a meghívott előadó.

Az utaztatók megtudhatták többek között, hogy a látogatóközpont megnyitása előtti utolsó évben, 2013-ban 394 ezer látogatója volt az Országháznak, 2014-ben már 477 ezer, 2015 pedig 524 ezer. Az eddig eltelt hónapok forgalmát látva, 2016-ban további 10 százalékkal nőhet a bel- és külföldi látogatók száma. A látogatóközpont számára nem cél a létszám mindenáron való növelése, de igyekeznek lépést tartani a növekvő igényekkel, egyrészt hosszabb nyitva tartás bevezetésével, másrészt az audio guide készülékek beállításával, vegyes nyelvű és nagyobb létszámú csoportok indításával.

A látogatók nemzetiség szerinti megoszlásáról elmondták, hogy 75 százalékuk érkezik az Európai Unióból (beleértve Magyarországot is), s csak 25 százalékuk az Unión kívülről, elsősorban az Egyesült Államokból, de, eddig még feltűnően kevesen Kínából.

Az üzemeltetők egyértelmű sikernek tartják, hogy az ingyenesen látogatható múzeumot összenyitották a látogatóközpont aulájával, s így a korábbinál többen ismerkedhetnek itt is a magyarországi parlamentarizmus történetével.

A Kossuth téren túlra tekintve, Budapest beutazó turizmusáról Máthé Kinga többek között elmondta, hogy a vendégéjszakáknak mintegy 34 százalékát realizálja a főváros, miközben a kereskedelmi szálláshely kapacitásnak csak 14 százaléka található itt. Vélhetően a fapados légitársaságokkal érkező fiataloknak köszönhető, hogy kiemelkedően, mintegy 20 százalékkal nőtt a hostel típusú férőhelyek száma, de, szerencsére, ezeknek a hátizsákos turistáknak is jelentős hányada megjelenik a műemlékeknél, így a Parlamentnél is.

 

Hosszú évek tendenciájával ellentétben, a tavaszi és az őszi hivatásturizmusnál lényegesen gyorsabban növekvő szabadidős utazásoknak köszönhetően, ma már egyértelműen július és augusztus számít főszezonnak, mind a vendégek, mind a vendégéjszakák számát tekintve. S még egy statisztikai érdekesség: a küldő országok közül Lengyelország feljött a tizedik helyre, Hollandia viszont kikerült ez első tíz közül.

A tájékoztató jellegű találkozót nem szakmai fórumnak szervezték, ezért – amint azt Erdei Bálinttól, a MUISZ elnökétől megtudhattuk – az utazási irodák ezúttal nem kaphattak választ kérdéseikre, javaslataikra. A Közönségszolgálati Iroda vezetőjétől kapott tájékoztatás szerint, a közeljövőben, egy másik alkalommal mondhatják el például, hogy kifejezetten elégedettek az online bejelentkezési rendszerrel, örülnek a csoportoknak biztosított külön időpontoknak is, de gondjuk, hogy amikor az online rendszer lefagy, akkor szinte elérhetetlen a látogatóközpont. Elmondják majd, hogy változatlanul nem lehet akadálymentesen megközelíteni a látogatóközpontot, ha a rakparton, délről északi irányba tartó buszról szállnak le a turisták az Olimpiai Park alatt. Végül, de nem utolsó sorban, azt a békát lenyelték, hogy gyakorlatilag nem kapnak jutalékot az értékesített belépőjegyek után, azt azonban kérik, hogy ne emeljék a belépők árát olyan rövid határidővel, hogy már ne tudják a turistákra tovább hárítani a különbözetet.