Évtizedes rekord dőlt meg a 175. balatoni hajózási szezonban

Forrás: turizmus.com

 2021. október 27. 15:57

A kiemelkedő nyári és őszi forgalom után már októberben megközelíti a kétmilliót a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) idei összesített utasforgalma.

Az áprilistól októberig tartó személyhajózási szezonban csaknem 21%-kal nőtt a Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajók forgalma az előző évhez képest, az utasok száma október végére meghaladta a 493 ezer főt. A legtöbben Fonyód-Badacsony (180 ezer utassal) és a Siófok-Balatonfüred-Tihany (172 ezer utassal) útvonalakon utaztak, de sokan vették igénybe a Balatonboglár és Révfülöp (35 ezer utassal), illetve a Balatonföldvár és Tihany közötti (26 ezer utassal) járatokat is.

A BAHART séta- és nosztalgiahajóit idén 126 ezer utas választotta, ami több mint 35%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Ez a szolgáltatás Siófokon, Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonlellén volt a legnépszerűbb. Továbbra is keresettek voltak a programhajók, amelyek új kikötőkben váltak elérhetővé. A tematikus programhajók sikerességét mutatja, hogy a bulihajókat 13 ezer, a családosoknak szóló Varázshajókat pedig 6 ezer feletti utas választotta, nőtt a kihasználtságuk, és az átlagos utasszám is.

A BAHART sétahajó-szolgáltatása is rendkívül népszerű volt ebben a szezonban

Fotó: BAHART

Idén történelmi csúcsot döntött a balatoni kompok utasforgalma is, ami már október közepén meghaladta a rekordnak számító 2019-es év egészét, az utasszám növekedése 15% volt. Az erős július-augusztust követően szeptemberben és októberben 20%-kal többen utaztak, mint 2019-ben. A legforgalmasabb napon, augusztus 20-án a RÉV-kikötőkben 19.500 utast, 4.800 járművet és 2.400 kerékpárt szállítottak a kompok. A személyhajózási szezon zárásáig (október 24.) a személyhajókon és kompokon szállított utasok száma összességében elérte az 1 millió 967 ezer főt, ami jubileumi csúcsnak számít.

 

Halloween Hajók október 30-án

A kompok november 7-ig még 40 percenként közlekednek Szántódrévből 6:40–18:40 között, Tihanyrévből pedig 7:00–19:00 között. A BAHART november 8-tól téli menetrendre vált, onnantól a kompok óránként egyszer indulnak Szántódrévből 7:00 – 18:00 között, Tihanyrévből pedig 7:15 – 18:15 között.

Október 30-án Halloween Hajókkal, a fedélzeten „Szellemes” feladatokkal és programmal várják az utazóközönséget. Az indulás 11.00 órakor Balatonfüred Hajóállomásról, 15:00-kor pedig Siófok Hajóállomásról lesz, 19.00 órakor pedig 2 órás Halloween Party Hajó is várja az utasokat Siófok Hajóállomásról, a Szent Miklós hajó fedélzetén.