Gyorsabb lett a Göcsej Intercity

Forrás: MTI

 2020. január 09. 15:17

A menetrendfejlesztés eredményeként 17-34 perccel csökkent Zalaegerszeg és Budapest között a vasúti közlekedés menetideje.

A Göcsej Intercity (IC) vonatokkal 3 óra alatt lehet eljutni a zalai megyeszékhelyről a fővárosba – közölte a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.

Homolya Róbert a decemberi menetrendváltásról elmondta: a fejlesztéssel a MÁV versenyképesebbé szeretné tenni a közösségi, azon belül vasúti közlekedést.

Az új menetrend szerint naponta 7 pár Göcsej InterCity vonat közlekedik a korábbinál kényelmesebb, magasabb komfortú kocsikkal. A menetrendbe illesztve naponta egy vonatpár közlekedik gyorsvonatként Zalaegerszegtől meghosszabbítva Őriszentpéteren át Ljubljanába.

Korszerű motorvonatok üzembe helyezésével a Győr és a Balatonszentgyörgy közötti menetidő csaknem 30 perccel csökkent, ezen a szakaszon napi hét vonatpár közlekedik – ismertette a részleteket, hozzátéve, hogy a MÁV komplex menetrendet dolgozott ki.

A zalaegerszegi vasútállomás

Fotó: MÁV

Az elnök-vezérigazgató kitért arra is, hogy a tervezett fejlesztésekkel tovább szeretnék csökkenteni a vasúti menetidőt. A vasút a legbiztonságosabb és legfenntarthatóbb közlekedési forma, amely a "legkisebb széndioxid lábnyomot hagyja" – hangsúlyozta.

A zalaegerszegi vasútállomáson évente több mint negyedmillió utast fogadnak és szállítanak úti céljukig.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a zalai megyeszékhelyen épülő járműipari tesztpályára, valamint a közösségi közlekedésfejlesztésre utalva úgy fogalmazott, hogy "Zalaegerszeg a közlekedés egyik fővárosa lesz". Kitért arra is, hogy a gazdaságfejlesztési és turisztikai programok megvalósításánál fontos szempont, hogy a vasúti elérhetőség is biztosított legyen.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere kiemelte: a városban élők számára nagy előrelépést jelent, hogy vasúton rövidebb idő alatt tudnak eljutni a fővárosba, emellett környezetvédelmi szempontok miatt is egyre fontosabbá válik a vasúti fejlesztés.

A városvezető kitért arra is, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kiírta a Zalaegerszeg és a szlovén határ, Rédics között vasútvonal tervezésének közbeszerzési pályázatát, a projekt célja a közel 50 kilométeres pályaszakasz felújítása és modernizálása.