Újabb ingyenes európai utazási pályázat fiataloknak

Forrás: MTI

 2019. május 03. 13:34

Az ingyenes utazási igazolványt elnyerő 20 ezer 18 éves fiatal akár 30 napig utazgathat, hogy felfedezze Európát.

Újabb ingyenes utazási pályázatot hirdetett az Európai Bizottság az Európai Unió területén élő 18 éves fiataloknak. A pályázat keretében 20 ezer fiatal ingyenes utazási igazolványhoz juthat, hogy az augusztus 1. és január 31. közötti időszakban legfeljebb 30 napos utazás alkalmával felfedezhesse Európát, elsősorban vasúton. Május 16-ig lehet jelentkezni. Az EU egyszerűsített a jelentkezési rendszeren, és pénztárcabarát utazási tippekkel látja el az indulókat, illetve a fogyatékkal élő fiatalok igényeit is kiszolgálja.

A bizottság tájékoztatása szerint a programra azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 2000. július 2. és 2001. július 1. között születtek – e két dátumot is beleértve. A sikeres pályázók egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak. Az utazás elsősorban vasúton történhet, de olyan alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, mint a busz vagy a komp, illetve kivételes esetekben a repülőgép. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban, illetve mások eljussanak hozzájuk.

A programra azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 2000. július 2. és 2001. július 1. között születtek

Fotó: pixabay.com

Az Európai Bizottság 2018 júniusában indította útjára a DiscoverEU utazási programot, amely lehetőséget kínál az európai fiataloknak, hogy utazás során tanulásukat szolgáló tapasztalatokra tegyenek szert. A 12 millió eurós költségvetéssel indult kezdeményezés 2019-ben 16 millió euróval gazdálkodhat. Az uniós bizottság a következő hosszú távú, 2021 és 2027 közötti időszakra szóló költségvetés keretében 700 millió euró elkülönítését javasolta a DiscoverEU számára a jövőbeli Erasmus program keretében. A kezdeményezés eddig mintegy 30 ezer fiatalnak biztosított utazási lehetőséget Európában.

Kapcsolódó cikkek

Indul a DiscoverEU program

2018. május 24.