UNWTO konferencia jöhet Budapestre - VIDEÓ
Forrás: turizmus.com
2016. november 29. 16:09
A londoni turisztikai vásárnak évről évre az egyik legrangosabb kísérőrendezvénye a Ministers' Summit, amely idén a biztonságot választotta vezértémájának. A csúcstalálkozót, mint minden évben, a CNN támogatta, a moderátor szerepét ezúttal Becky Anderson, az ismert tudósító vállalta.
Magyarországot Bienerth Gusztáv képviselte. Szerkesztőségünk kérdésére a kormánybiztos elmondta, hogy a csúcstalálkozón szóban elmondott javaslatát hivatalosan, írásban is beterjesztette, s Budapesti Kezdeményezés néven rendtartásba is vették. Minden esély megvan arra, hogy 2017 szeptemberében a magyar fővárosban tanácskozzanak a világ turizmusának vezetői.
Bienerth Gusztáv elmondta azt is, hogy az időzítés rendkívül fontos, mert így a 2024. évi olimpiáról szóló, októberi döntés előtt tudnánk üzenni a világnak, hogy Magyarország kiemelten fontosnak tartja az utazók biztonságát.
A kormánybiztos szerint mindenképpen időszerű egy ilyen konferencia, ugyanis, még a témával foglalkozó miniszteri csúcstalálkozón sem hangzott el konkrét javaslat, ami biztonságosabbá tenné a nemzetközi turizmust. A tagállamoknak sokkal nagyobb erőfeszítést kellene tennie, s kreatívabbnak kellene bizonyulnia. Kérdésünkre példaként azt hozta fel Bienerth Gusztáv, hogy meg kellene teremteni az egységes, elektronikus vízum rendszert, s máris hatékonyabban lehetne ellenőrizni a biztonságot veszélyeztetők mozgását.
Bienerth Gusztáv felhívta a figyelmet arra is, hogy igazságtalannak tarja azt a gyakorlatot, hogy egyes nagy utaztató hatalmak, például Nagy Britannia, az indokolatlanul sokáig fenntartott negatív besorolással kétszeresen büntetik azokat az országokat, például Egyiptomot és Tunéziát, amelyekben korábban felmerültek biztonsági problémák.