Világjárás, az igazi muzsika jegyében

Forrás: turizmus.com

 2016. május 15. 16:33

Felejtsd el az Eurovíziót, vedd inkább célba a zene európai fővárosait – erre biztatja olvasóit a londoni The Telegraph online változatának utazási cikkírója.

A szerzőnek nincs túl jó véleménye a stockholmi dalverseny színvonaláról és az egészet giccshalmaznak, valamint a sprayből kifújt önbarnítók vetélkedésének nevezi, de azt is megmondja, mely városokat érdemes meglátogatni, ha igazi zenei élményekre vágyunk. Rögtön e sajátos guide elején a budapesti Parlament épülete bűvöli el az olvasót, majd később a Liszt Ferenc Zeneakadémia képe.

A városokat az író egy-egy zenei ikonhoz vagy stílushoz rendezi: Salzburg természetesen Mozarté, Bergen Griegre emlékezteti, Sevilla a flamencóra, Párizs Piafra.

Ami pedig Magyarországot illeti, Chris Leadbeater azzal is tisztában van, hogy ahol valaha Liszt Ferenc született, az a település ma már Ausztriához tartozik és Raidingnek hívják, Doborján helyett. A Liszt Ferenc Múzeum rövid bemutatása után a Zeneakadémiát ajánlja olvasói figyelmébe, és azt sem felejti el leírni, hogy minderről a szóban forgó intézmények honlapján, valamint a www.budapest.com-on és a www.gotohungary.com-on többet is megtudhatnak a szigetországi olvasók – egyben reménybeli, zenére éhes turisták.