A nyári főszezon kezdete előtt egy magyarországi székhelyű és az egyik legnagyobb németországi, de hazánkban is értékesítő utazási iroda húzta le a rolót, ezzel több ezer magyar utas nyaralása került veszélybe. Jogi szakértőnk összefoglalta, mit kell tenni ilyen esetben az érintetteknek.

Bármilyen gazdasági társasággal, így egy utazási irodával is előfordulhat, hogy nehéz helyzetbe kerül. A napokban előbb egy hazai utazási iroda, a Beontrips függesztette fel működését, majd Európa harmadik legnagyobb utazásszervezője, a németországi FTI Touristik GmbH jelentette be fizetésképtelenségét.

A magyar jog szerint ilyen esetben is köteles az utazási iroda az úton lévő utazóit hazautaztatni, az elmaradt utazásokra befizetett előlegeket és részvételi díjakat teljes összegben visszafizetni. Az utazók – egyben károsultak – számára fontos információ, hogy az utazási csomagra vonatkozó utazási szerződés megkötése esetén mindkét utazási iroda vonatkozásában helytáll a „vagyoni biztosíték" intézménye.De mi is az az utazási csomag? Olyan utazási szerződéseket nevezünk utazási csomagnak, melyek két, különböző utazási szolgáltatásra vonatkoznak, például legtipikusabb, amikor a szerződés tartalmaz szálláshelynyújtást és személyszállítást is.

Kitől várhat segítséget a pórul járt utas?
Fotó: 123rf.com

De miként fordulhat elő, hogy egy német utazási irodával köt magyar utazó szerződést? Erre az egyszerű válasz, hogy az FTI jogszerűen nyújtott határon átnyúló szolgáltatást és akár közvetlenül náluk, akár magyar utazásközvetítőknél köthettünk olyan utazási szerződést, melynek utazásszervezője valójában az FTI volt. Habár a hirdetések böngészése során sokszor nem feltétlen egyértelmű az utazó számára, ki az utazásszervező, úgy ez legkésőbb a szerződéskötésnél nem maradhat nyitott kérdés. Az utazásközvetítő csak az – esetünkben külföldi – utazásszervező képviseletében jár el, nem saját részre, hanem az utazásszervező nevében köt szerződést az utazóval. Ennek értelmében az utazásközvetítővel szemben semmilyen követelése nem lehet az utasnak akkor sem, ha utazási csomagra szerződött és akkor sem, ha csak szállást vagy csak repülőjegyet foglalt.Ha a magyar jog szerinti vagyoni biztosítékkal rendelkezik az utazási iroda – ahogy azzal a Beontrips is rendelkezett –, akkor annak a befizetett részvételi díjakra is fedezetet kell nyújtania.

A magyar utazási irodánál foglaló utasoknak tehát a vagyoni biztosítékot kezelő EUB biztosítóhoz kell fordulniuk a megfelelő adatok megadásával és okiratok megküldésével, amely a számukra megszabott jogszabályi határidők betartásával és a rendelkezésre álló iratok áttekintését követően intézkedik a károk megtérítéséről.

A német FTI vonatkozásában pedig a Német Utazási Biztosítási Alap (Deutsche Reisesicherungsfonds – DRSF) áll helyt. A DRSF működésének alapja is a 2015/2302-es EU-irányelv, mely EU-s jogszabály az utazókat védi és az utazók érdekében fizetésképtelenség esetére „védelmi rendszerek" kidolgozására kötelezte a tagállamokat. Ez megvalósulhat az utazási iroda által kötött biztosítási szerződés vagy bankgarancia útján is, ahogy az hazánkban történik.

A Thomas Cook Group 2019 évi fizetésképtelensége során kialakult helyzetre tekintettel Németországban az akkori rendszert felülvizsgálták, megváltoztatták és 2021-ben a német állam létrehozta a DRSF-t. Napjainkban minden nagyobb utazási iroda, amely legalább évi 10 millió eurós árbevételt generál, köteles a DRSF-nél biztosítani magát. A korábbi rendszer szerint ugyanis Németországban a fizetésképtelenségi helyzet esetén a 110 millió eurós visszatérítési korlát megakadályozhatta, hogy az utazók követelései teljes körűen megtérüljenek, ahogy ez történt a Thomas Cook esetében is.

Azonban ma már biztonságosabb az utazók helyzete, mivel a DRSF-nél kötelezően szerződő utazási irodákra ilyen korlát már nem vonatkozik.

A szabályozás szerint a DRSF-nek akkor is képesnek kell lennie az érintett utazók követeléseinek teljes körű kielégítésére, ha a legnagyobb és egy közepes utazási szolgáltató egyidejűleg csődöt mond.Mindebből az következik, hogy:

  • ha az utazásszervező az FTI Turistik GmbH és utazási csomagot foglalt az utas, akkor a vagyoni biztosíték nyújt fedezetet.
  • ha az utazásszervező az FTI Turistik GmbH és csak egy utazási szolgáltatást (például csak szállást vagy csak repülőjegyet) foglalt az utas, akkor az utazásszervező, mint gazdasági társaság felszámolási eljárása során térülhet csak meg a követelése.

 

A hatóságok által a fizetésképtelenségi eljárás során ideiglenesen megbízott Axel W. Bierbach nyilatkozata szerint azon dolgoznak, hogy más utazásszervezők átvegyék a már lefoglalt és 2024. július 5-ét követő időszakra tervezett utazásokat. Ez megoldást jelenthetne, ezért azt javaslom, hogy az utazók maradjanak kapcsolatban mind közvetlenül az utazásszervezővel, mind az utazásközvetítővel.

Amennyiben pedig a szintén fizetésképtelenséget jelentő magyar Beontrips utazási iroda vagyoni biztosítéka mégse lenne elegendő a teljes kár megtérítésére, úgy ezt a követelést megfelelő jogász segítségével jogi útra lehet terelni.

A szerző ügyvéd, turizmus- és utazásjogi szaktanácsadó.