Az Advent Bazilika szervezőinél a Vörösmarty téri karácsonyi vásár
Forrás: MTI / turizmus.com
2022. október 01. 11:33
Közleményükben azt írták, korrekt tárgyalásokat folytattak a fővárosi céggel, ugyanakkor a Budapest Brand - a saját szempontjából érthető okokból - csak két évre szóló együttműködés esetén tudta volna a vásár szervezését elvállalni.
Belváros önkormányzata a Vörösmarty tér üzemeltetéséért, valamint az itt élőkért vállalt felelősségére tekintettel olyan együttműködést szeretett volna kialakítani, amely a kölcsönös elégedettségen, a remélt közös sikereken és mindenekelőtt a lakosság igényeinek való megfelelésen alapszik, nem pedig egy előre kialkudott időtartamon - írták,indokolva azt, hogy miért nem a fővárosi cég kapta meg a szervezéshez az elvi hozzájárulást.
Ezúttal a kétszeresen Európa legjobbjának választott Advent Bazilika esemény szervezői kaptak elvi hozzájárulást az idei Vörösmarty téri vásár szervezésére.
Mint írták, Belváros önkormányzata bízik a Vörösmarty téri karácsonyi vásár a lakossági igényeket szolgáló, az ünnep fényét és hagyományos értékeit emelő, színvonalas, a Belvároshoz, a belvárosiakhoz méltó megvalósításában.
A Vörösmarty tér hasznosításából származó bevételeket pedig az V. kerület - a korábbi fővárosi gyakorlattal ellentétben -, teljes egészében a közterületek fenntartására kívánja fordítani.
![]() |
A Vörösmarty téri karácsonyi vásár elsősorban nem üzlet, hanem turisztikai attrakció, mondta korábban Faix Csaba |
Fotó: Facebook / Faix Csaba |
Emlékezetes, hogy a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt a korábbi években szervező fővárosi cég jogutódja, a Budapest Brand zrt., idén júliusban még árusok jelentkezését várta a vásárra.
A budapest Brand vezérigazgatója, Faix Csaba ugyanakkor már a nyár elején jelezte, hogy veszélybe kerülhet a Vörösmarty téri karácsonyi vásár megrendezése, mert a főváros helyett az államhoz, majd az V. kerülethez kerülhet a tér egy törvényjavaslat szerint.
Ez így is történt, és most annyiban igazolódott be a vezérigazgató jóslata, hogy nem a főváros cége, hanem egy magánvállalkozás fogja megrendezni a hagyományos Vörösmarty téri vásárt.
A Turizmus Világnapja idei eseményén pedig Faix Csaba keserűen jelentette be, hogy az idei Vörösmarty téri Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásárt már nem a Budapest Brand szervezi, de ettől függetlenül lesz karácsonyi vásár a fővárosban, ami a turizmus szempontjából jó.